1 milliárdot és egy minaretet kap Szigetvár

Komplett minaret-épülettervekkel lepte meg karácsony előtt Szigetvár vezetését Sakir Fakili budapesti török nagykövet. A Török Köztársaság többek között egy új minarettel emelné a várostrom 450. évfordulója alkalmából tervezett államfői találkozó fényét – számol be az Index. A lap szerint a magyar kormányzat állítólag már rég rábólintott a tervre, viszont hivatalosan hónapok óta nem nyilatkozik senki, hogy kezdhetik-e építeni a törökök a dzsámi mellett a tornyot is.

Január 1-jén nem csupán a 2016-os év kezdődött el úgy általában, hanem a Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566 emlékév is. Erről tavaly döntött a kormány. Az emlékév előkészítése 2015 júliusában kezdődött, amikor a meglehetősen lepusztult állapotban lévő szigetvári vár felkerült a Nemzeti Várprogram beruházási listájára, annak is rögtön az első helyére. Azóta viszont, bár eltelt több mint fél év, a munkák még nem kezdődtek el, sőt a finanszírozásról sem született még döntés – írja az Index.

hirdetés

Vass Péter, Szigetvár polgármestere az Indexnek azt mondta, úgy tudja, hogy az egyik január végi kormányülésen foglalkoznak majd a vár ügyével. Erről ugyan még nincs pontos információ, csak ígéret, de a polgármester 1 milliárd forint körüli támogatásra számít, amely a Hóvári János, egykori ankarai nagykövet által vezetett emlékbizottságon keresztül érkezhet Szigetvárra. A város az állami pénzből fizetné a Zrínyi-emlékterem kialakítását, a két hosszanti várfal és a belső park felújítását, a világítás kiépítését, valamint a Várkapitány pince felújítását.

A komótos magyar rákészüléssel ellentétben a törökök nagyon rápörögtek az évfordulóra – olvasható a cikkben. Nagyon szorgalmazták a dzsámi eredeti formájának helyreállítását, és azt is kitalálták, hogy a több mint háromszáz éve leomlott, csonka minaretet is felépítenék teljes magasságában.

(via Index)

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter