14 éves lánynak adta ki magát, mert pedofilt akart késelni

Netes társkeresőn szedte fel a férfit, akinél ott is aludt. Éjjel támadt az alvó férfire a nő.

Hétfőn kezdődött Pécsett annak a 19 éves nőnek a tárgyalása, aki négyszer szúrta meg partnerét egyik éjszaka.

hirdetés

Tamás az interneten ismerte meg a fiatal lányt, akivel egerági házába ment, de mivel nem találta elég vonzónak Laurát, így nem történt közöttük semmi.

– Nem volt szex, ez volt a gond. Tamás nem kívánta meg, semmi nőies nem volt benne, ezért inkább lefeküdt aludni. Reggel is hiába próbálkozott a lány, ezért fogott egy kést és az ágyban négyszer megszúrta Tamást – mesélték korábban a szomszédok, akiknek Tamás beszélt az éjszakáról, amit a lánnyal töltött.

Pedofilokra utazott

A lány mai tárgyalásán azonban további megdöbbentő részletek derültek ki. Ezek szerint a lány 14 évesnek adta ki magát, mert egy pedofillal akart összejönni a társkeresőn, akit meg akart büntetni.

Kiderült, hogy a lány még 13 éves volt, amikor szakított egy nála idősebb másik nővel. Ez annyira összetörte, hogy pszichiátriai kezelésre is járt miatta.

Ennek hatására döntötte el, hogy “megleckéztet egy pedofilt”.

A férfival végül a társkeresőn jött össze, és el is ment hozzá. Szex nem történt – ezt a nő is megerősítette, csak beszélgettek, filmet néztek, majd lefeküdtek aludni, mégis négyszer megszúrta az alvó férfit.

Az ügyész szerint a szúrások egyike a hasat érte, ami önmagában is halálos lehetett volna. A férfi életét a mentők mentették meg, akiket egyébként a lány hívott ki.

Bár a lány nem tett vallomást, a nyomozati jegyzőkönyv szerint elfogásakor azt mondta, hogy

“Nem nagyon erősen szúrtam. Életemben most szúrtam élő testbe. Nem tudtam, milyen erővel is kell használni a kést, az biztos, hogy a halálát nem akartam. Mint mondtam, egyáltalán nem erőszakoskodott velem, de nem érdekelte az, hogy kiskorú vagyok, tehát úgy gondoltam a szúráskor is, hogy egy pedofilt leckéztetek meg.”

A tárgyalás folytatódik majd, a lány akár 8 évet is kaphat.

(Borítóképünk illusztráció.)

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter