150 milliárdos pécsi programot hirdetett Kővári János

2030-ig szól a program, amely során Pécs “Megújuló és Fenntartható Várossá” válhatna – véli a civil szervezet, illetve annak polgármester-jelöltje.

Az Összefogás Pécsért Egyesület a következő hetekben lezárja választási együttműködési megállapodását azokkal a pártokkal, amelyek azonosulni tudnak az ÖPE Megújuló és Fenntartható Város programjával, és részt kívánnak venni ennek megvalósításában – hangzott el a pécsi civil szervezet szerdai sajtótájékoztatóján.

hirdetés

Mint azt Vozár Pál alelnök elmondta, az Összefogás Pécsért Egyesület pontosan egy éve hozta nyilvánosságra az önkormányzati választáshoz is kapcsolódó programját, és már akkor is jelezték, hogy nyitottak az együttműködésre minden politikai szervezettel, amely hasonló célokat tűz ki, és amelynek fontos, megoldandó kérdés a város fenntarthatósága, a zöld megújulás.

– Az elmúlt időszakban is intenzív tárgyalásokat folytattunk a KDNP-vel, a Fidesszel és az LMP-vel, a megállapodás pedig mostanra kézzel fogható közelségbe került – jelentette be Vozár Pál.

hirdetés

A 10 évre szóló program szerint Pécs mintegy 150 milliárd forintos tőkét szerezhet a megújuló és fenntartható városfejlesztés érdekében

– ezt már Kővári János, az ÖPE elnöke mondta, aki vázolta a program legfontosabb elemeit is.

Eszerint ennek az összegnek nagyjából fele európai uniós forrás lesz, míg a többi várhatóan kormányzati és vállalkozói hozzájárulás.

– Ez az összeg elég lesz ahhoz, hogy az egyébként jó természeti adottságokkal rendelkező városunkat fenntartható pályára állítsuk – emelte ki Kővári.

Az ÖPE elnöke részletezte a fejlesztési célokat is: így ebből az összegből jut majd

  • a közösségi közlekedés elektromos, környezetbarát kialakítására,
  • az úthálózat jól tervezett felújítására,
  • valamint a vízhálózat rekonstrukciójára,
  • az energetikai korszerűsítésekre,
  • a helyi gazdaság fejlesztésére,
  • a helyi vállalkozások támogatására,
  • és az összegből juthat majd például újabb iparterületek kialakítására és a helyi fogyasztás élénkítésére is.

Az Összefogás Pécsért Egyesület célja, hogy a következő mintegy egy héten belül megállapodjon a csatlakozni kívánó pártokkal, és így tudjanak „ráfordulni” az őszi választásra az új, „zöld megállapodással”, melynek eredményeként Pécs a térség központjává válhat, és biztosíthatja a jó életminőséget – a klímaváltozás mellett is – a pécsieknek.


 

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter