2019: Bődületes nagy tüntetéssel indul az év Pécsen!

Eddig legalábbis minden jel erre utal: több mint kétezren jelezték, elmennek a Momentum demonstrációjára január 4-én. 

Második felvonás! – Pécs nem kér a rabszolgatörvényből! elnevezéssel szervezett tüntetést január 4-re a Momentum Pécsen, és a jelen állás szerint ez igen nagyot fog durranni. Eddig ugyanis több mint kétezren jelezték a Facebook eseménynél, hogy elmennek este 6-kor a Barbakánhoz. Emellett

hirdetés

most először fog beszélni élőben a tüntetésen Páva Zsolt kihívója: Péterffy Attila is, aki önmagát független polgármesterjelöltnek mondta korábban.

Péterffyről korábban megírtuk már, hogy a Pannon Power egykori vezetőjeként lehet ismerős a pécsieknek, de manapság inkább egy állami-fővárosi cég, a budapesti Főtáv Zrt. műszaki, fejlesztési és karbantartási igazgatójaként dolgozik. 2014-ben egyszer már szeretett volna polgármester lenni, akkor az ÖPE-n keresztül “jelentkezett be”, de végül nem jelöltette magát – tudtuk meg.

Második felvonás! – Pécs nem kér a rabszolgatörvényből!

(null)

Az 50 éves pécsi mérnök egyébként jó szakember hírében áll és tulajdonképpen most lesz az első nyilvános megmozdulása jelöltként, ahol beszédet is mond (eddig csak ellenzéki fórumokon mutatta meg magát, illetve ételt osztott hajléktalanoknak és rászorulóknak karácsony előtt). Hogy mit akar mondani, az egyelőre titok, de a tüntetésen kiderül majd, amit élőben lehet majd követni az OK!PÉCS Facebook oldalán keresztül.

Több száz hajléktalant, illetve rászorulót vendégelt meg a baloldali ellenzék Pécsen – OK!PÉCS

A Kossuth téren felállított sátorban kínálták őket meleg étellel, műsorral és ajándékokkal. A rendezvényt Mellár Tamás fémjelezte Mindenki Pécsért Mozgalom találta ki, de gyakorlatilag az összes baloldali párt és politikus résztvett benne, illetve a Momentum is. A rászorulók babgulyást, lecsót, pogácsát és zsíroskenyeret kaptak, de volt palacsinta is. Izgalmas pécsi nappalok.

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter