9 évre ítélték Pécsen a gólyatábori erőszakolót

DSOKI20160622002
Kora hajnalban támadta meg, fojtogatta, ököllel verte, megöléssel fenyegette, majd megerőszakolta a budapesti elsőéves diáklányt.

Jogerősen kilenc év börtönre ítélte a harmadfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla szerdán azt a 40 éves budapesti férfit, aki 2014 augusztusában az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) fonyódligeti gólyatáborában megerőszakolt egy lányt.

hirdetés

A táblabíróság helybenhagyta a Kaposvári Törvényszék tavaly novemberi ítéletét, amely az első fokon eljáró Fonyódi Járásbíróság által 2015 júniusában kiszabott, hét és fél éves büntetést kilenc évre súlyosbította.

A 2014 szeptembere óta előzetes letartóztatásban lévő vádlott fotósként dolgozott a gólyatáborban, ahol a vád szerint 2014. augusztus 30-án kora hajnalban megtámadott, fojtogatott, ököllel vert, megöléssel fenyegetett és megerőszakolt egy budapesti elsőéves hallgatót. A történtekről fotókat is készített, ezekkel akarta zsarolni áldozatát.

(MTI, Fotó: MTI/Sóki Tamás)

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter