Az ellenzéki (balliberális) propaganda most azt bizonygatja, hogy sokan verni egy valakit, az klassz!

Tulajdonképpen még vállon is veregetik magukat mindezért. Normálisabban gondolkodók között azonban mindez nem egyéb, mint aljas suttyóság, amit szégyellni szoktak, nem pedig dicsekedni vele.

Miközben a józanabb ellenzéki politikusok lemondanak és kudarcként beszélnek a vasárnapi EP-választás eredményeiről, a balliberális propaganda megpróbálja megmagyarázni a lehetetlent. Vagyis azt, hogy a Fidesz tulajdonképpen veszített.

A tény viszont az, hogy alaposan elverte a Fidesz (pontosabban  a Fidesz szavazói) az ellenzéket a tegnapi EP-választáson.

Külön-külön is; de volt, ahol ha összeadunk minden nem fideszes pártot, még akkor is kevesebb voksot kaptak összesen, mint a jobboldali kormánypárt.

Az olyan városokban is, ahol eddig az volt a mondás, hogy rezeg a léc a Fdesznek (Pécs és Szeged például), ezekben a városokban is bődületesen lemaradtak a baloldali, balliberális pártok. Pécsen a Fidesz akkor is legyőzte a balliberális oldalt, ha ezt a három pártot (MSZP, DK, Momentum) egynek vesszük.

Erőlködik a balliberális propaganda

Az ellenzéki (balliberális) propaganda sajtó most azt bizonygatja, hogy a Fidesz tulajdonképpen veszített! Pécsen rettenetenesen nagyot veszített a jobboldal – mondják ők! Ugyanis minden nem fideszes pártra adott voksot összeadnak, és ezt a szép nagy számot állítják szembe a Fideszre adott voksok számával. (Persze sok helyen ez sem elég.) Azt súlykolják, hogy ha mindenki, aki él és mozog összeáll egy testté, akkor a Fidesznek lőttek!

Ez nem más, mint annak örülni, ha heten-nyolcan körbeállnak egy embert, majd jól összeverik. Az akkor dicsőség?

Attól még lesz érdemi programja a balliberálisoknak mondjuk Pécsen? Mert az nem tűnik elég erős programnak, hogy utálják Orbán Viktort, és bíznak Drakula (egyébként nem létező) pincéjében. Mint ahogy az is necces, hogy beígérnek i.n.g.y.e.n mindent. Ingyen ugyanis semmi nincs, a számlát a végén valakinek valahogyan fizetnie kell.

Csak a munka és a hitelesség hiányzik a baloldalból

Ezek a pártok külön-külön csődöt mondtak (mert csődöt mondtak immár sokadszorra). Mi történne, ha összeállnak, mi lenne akkor?

Sok kis csőd helyett lesz majd egy bazi nagy csődtömeg?

Pedig a trükközés és taktikázás, a pécsiek hülyének nézése és átverése helyett lenne más megoldás is. A munka!

Ahogy ugyanis a Momentumnak sikerült megháromszoroznia erejét és támogatottságát, úgy más pártoknak is sikerülhetne.

Épp csak hiteles politizálásra lenne szükség(ük). Ez azonban láthatóan hiányzik a fegyvertárukból.

Vannak becsületes harcosok is

Tehát a balos propaganda sajtó – a hatalmas beégést és kudarcot magyarázandó – most kényszeresen sulykolja, hogy össze kell állni, és együtt kell leverni az egyszem ellenfelet. Elfelejtik azonban azt, hogy vannak becsületes harcosok is.

Akik szeretnének saját erejükből, saját hitük és munkájuk árán győzni, és nem csalással, egy tömegverekedés résztvevőjeként földre vinni az ellenfelet (vagyis egy várost, vagy egy országot). Ezek a becsületes harcosok pedig azok az átlagemberek, akiknek van tartása, hite és hűségesek az elveikhez, mert nem a puszta gyűlölet vezérli őket.

Ezek a becsületes ellenzékiek pedig nem azért támogatják például az LMP-t, vagy a Jobbikot, netán a Munkáspártot, illetve a Kétfarkú kutyákat, hogy azután az MSZP-re vagy a DK-ra szavazzanak.

Tehát össze lehet adni ugyan bármilyen számot bármilyen számmal, de az eredmény és a következtetés pont olyan hamis lesz, mint az ideológia, amely a matek mögött húzódik meg, titokban.

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter