A KLIK átalakítása miatt a Pécsi Egyházmegye visszatáncolt az iskolák átvételétől

A Pécsi Egyházmegye egyelőre letett arról, hogy átvegyen két oktatási intézményt a keleti városrészben, mert épp átalakítják a Kliket.

A Pécsi Egyházmegye át akarta venni a pécsi Budai-Városkapu Általános Iskola Sziebert Róbert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a Pécs Keleti Városrész Óvoda Zsolnay Úti Tagóvoda fenntartói jogát, de végül elálltak tőle.

hirdetés

Az Egyházmegye szerint a pedagógusok és szülők döntő többsége örömmel fogadta a kezdeményezést, de közbejött a Klik átalakítása.

– Sajnálatos módon azonban a köznevelés területén kialakult helyzet, a fenntartói szerepkörök átalakítási folyamata, s ennek ismeretlen végkifejlete jelenleg nem teszi lehetővé, hogy az Egyházmegye felelősséggel vállalja az átvételt – közölték. Azt azért kiemelték, hogy ez csak halasztást jelent, vagyis nem esett kútba végleg az egész.

Káosz van?

Eközben a KLIK, illetve a közoktatás körül kialakult helyzetet jól jellemzi, hogy az utóbbi hetekben ilyen nyilatkozatok születtek:

  • Rétvári Bence, az EMMI parlamenti államtitkára jelentette be az ATV Start című műsorában, hogy nyártól vége a Kliknek.
  • Pölöskei Gáborné, a Klik elnöke a Magyar Időknek adott interjújában úgy fogalmazott, júliusban megkezdi működését az újabb állami intézményfenntartó.
  • Balog Zoltán szerint 60 kis Klik jön létre.

Mindeközben április 20-ra a pedagógus szakszervezetek sztrájkot hirdettek. Megint.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter