A NEVKO-nál lesz a kertvárosi rendelőintézet?

Véget ért a Kertváros Konzultáció, ennek eredményeit pedig dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere és Csizi Péter, Kertváros országgyűlési képviselője értékelték egy szerdai sajtótájékoztatón.

Mint az ismert, februárban indult indította útjára a polgármester és a képviselő a Kertváros Konzultációt, hogy a helyben élők mondhassák el véleményeiket a fejlesztésekről, hiszen ettől az évtől kezdve példátlan mértékű beruházásokat hajtanak végre Pécsett. „Nem a politikusoknak kell megmondaniuk az embereknek, hogy mi kell nekik, ők ugyanis nagyon jól tudják. A politikus dolga, hogy megkérdezze az embereket – fogalmazott Páva Zsolt a konzultáció megindításakor.

hirdetés

A polgármester a konzultáció eredményeit értékelő sajtótájékoztatón azt mondta, komoly sikerrel zárult az akció, hiszen az elmúlt hetekben közel 4.000 kertvárosi család gondolta úgy, hogy él a lehetőséggel és beleszól saját lakókörnyezetének sorsába.

– Szerencsés, hogy a kertvárosiak és a városvezetés fejlesztési elképzelései – a visszaküldött ívek alapján – egybevágnak, de még szerencsésebb, hogy a részletekkel kapcsolatban sok olyan iránymutatást is adtak nekünk, amelyek segítségünkre lesznek a konkrét intézkedések meghozatalában. A kertvárosiak segítségével tudunk így dönteni például egy új rendelőintézet vagy egy nagy, központi játszótér létrehozásáról – fogalmazott a városvezető.

Csizi Péter, Pécs a városrész országgyűlési képviselője a részletekről szólva elmondta: szoros versenyben eldőlt, hogy az új kertvárosi rendelő a nevelési központ közelében létesüljön, a többség e mellett érvelt. Ennek érdekében el is kezdték a megvalósítást, s a következő közgyűlésen napirenden is lesz a kérdés.

Egyértelmű üzenet ugyanakkor, hogy a városrészben élő válaszadók túlnyomó többsége, közel hatvan százaléka a Nagy Ferenc tér és a Tildy Zoltán utca által határolt területen képzeli el az új, nagy központi játszótér helyszínét a Diana térrel (33%) szemben.

Az is egyértelmű, folytatta, hogy a kertvárosiak elsősorban a polgárőrség megerősítését és a térfigyelő kamerarendszer fejlesztését tartják a legjobb megoldásnak a közbiztonság megerősítése érdekében. Ugyanígy felhatalmazást kapott a városvezetés arra, hogy elsősorban a biciklis közlekedés feltételeinek javításával és a buszmegállók felújításával segítse a közlekedést, előbbi kérdésről máris dönteni fog a következő városi közgyűlés.

Az iskolai fejlesztéseknél is ellentmondást nem tűrő választ adtak az emberek, a válaszadók közel 70 százaléka az IMS-technológiával épült, ma életveszélyesnek mondott Árpád Fejedelem Gimnázium felújítását várja el a városvezetéstől, ezért a következő közgyűlésen tárgyalásra iskolai felújítási sorrend első helyét ez az iskola foglalja el. A szükséges költségeket fejlesztési forrásokból elő is fogja teremteni Pécs.

Egyértelmű megerősítést kapott a városvezetés a kérdőívek alapján arra, hogy Kertvárosban építsék meg az új, élményfürdővel kiegészített, sportcsarnokot magában foglaló sportközpontot, hogy több új kutyafuttatót alakítsanak ki a városrészben.

– Az elmúlt három év nagy polémiája is lezárult. Ötből négy kertvárosi ugyanis vallja, hogy a varjak ellen védekezni kell, mert azok megtelepedése problémákat okoz a városrészben – jelentette ki Csizi Péter.

Az is kiderült a kérdőívekből, hogy a kertvárosiak jól fogadták a városban tavaly elindított Zöld Programot, amelynek során több ezer fát és cserjét ültettek el, valamint 2014-hez képest idén már háromszor annyi, 10 NBA-kosárlabda méretű virágágyások díszítik a köztereket. Ennek a munkának is a folytatását szeretnék.

(Forrás: pécsi önkormányat sajtóanyaga)

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter