A Semmiről tart konferenciát Lovasi András

Ha anyád (apád) neked is mondogatta, hogy “nincs semmi baj”, miközben csak ült a konyhában és nézett maga elé, akkor ez be fog jönni! Semmi Konferencia címmel mutatja be ugyanis koncertszínházi előadását április 26-án az Erkel Színházban a Kiscsillag. A rendező Földes Eszter, az esten több ismert vendégénekes működik közre.

– A Semmi Konferencia sok szempontból a 2012-ben kezdődött színházi koncertsorozatunk, az Idáig tudom a történetet folytatása. A történet alapja egy tíz évvel ezelőtt született Kiscsillag-dalban, a Menetszélben már megfogalmazódott. A darab megírásában feleségem, Földes Eszter segített, a zene legkésőbb ősszel megjelenik egy új Kiscsillag-albumon – mondta Lovasi András, az együttes frontembere a keddi budapesti sajtótájékoztatón.

hirdetés

Az énekes, gitáros kitért arra, hogy az elmúlt tíz évben több dal maradt talonban a Kiscsillag életében azzal, hogy egy majdani konferenciadarabban fogják felhasználni. Hozzátette: a Papp Sándor Zsigmonddal közösen írt, és egy szerelmi háromszöget a középpontba állító Idáig tudom a történetet utolsó néhány előadásának szerkesztésében már tevékenyen közreműködött Földes Eszter is.

– Az elmúlt egy évben született szövegek és zenék tudatosan a Semmi Konferencia koncepciójának szolgálatában születtek – mondta a zenész.

Lovasi03b

A darabban egy kisfiú (akit Lovasi András alakít) kitalálja, hogy kellene egy konferenciát tartani a semmiről, mert édesanyja mindig azt mondja, nincs semmi baj, holott csak ül a konyhában és néz maga elé. A kisfiú legjobb barátja egy hajléktalan (a Kiscsillag gitáros-énekese, Leskovics Gábor alakítja). Az előadásban közreműködik Péterfy Bori (ő lesz az édesanya), Falusi Mariann, Pásztor Anna, Varga Livius, Likó Marcell és Busa Pista.

– A történet három dramaturgiai szálon fut, az összefüggő dalfüzér gerincét monológok alkotják, maga a konferencia egy harmincperces zenei blokk. Szeretnénk kihasználni az Erkel Színház hatalmas színpadát és az ottani kiváló technikai lehetőségeket – jegyezte meg Földes Eszter.

A stáb szeretné, ha az ősbemutató után is repertoáron maradna a Semmi Konferencia egy állandó játszóhelyen, és vidékre is el akarják vinni az előadást.

A műsor dalainak amúgy mintegy 70 százaléka vadonatúj, a zeneanyag demóját a napokban Pécsett rögzítik, a lemez megjelenéséig a tervek szerint három új dallal fog kijönni a csapat. A munkákban már új felállásában szerepel a Kiscsillag, amelynek január eleje óta új dobosa van: Bajkai Ferenc, aki korábban a C.H.I.P. és az MZ/X együttesből volt ismert.

– Kiválóan együtt tudtunk dolgozni Mihalik Ábellel, az eddigi dobossal, de van úgy, hogy valaki váltani akar. A Kiscsillagban soha nem volt tilos más zenei projektben részt venni, Ábelnek is számos formációja van, és ezekre nem jutott ideje az elmúlt egy-két év sűrű Kiscsillag-programja miatt. Ábel utolsó koncertje ezen a héten lesz velünk – mondta Lovasi András.

A koncertszínházi produkciónak hamarosan beindul a weboldala a www.semmikonferencia.hu-n.

(via MTI)

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter