A Tüke Busz vezetése nem tudja értelmezni a sztrájkkészültséget

Szerintük minden rendben van, folyamatosan tárgyalnak a bérekről és egyebekről, meg egyébként sem áll meg jogilag a belengetett buszos sztrájk.

Mindez azt jelenti a cég közlése szerint, hogy az égvilágon semmi nem veszélyezteti a menetrendet és a pécsi tömegközlekedést, Hofekker Ferenc szakszervezeti vezető tegnapi bejelentését (miszerint sztrájkkészültség van a Tüke Busznál) pedig nem tudják értelmezni.

hirdetés

A Tüke Busz igazgatósága azt is tudatta, hogy a cégnél rendben van minden, most pedig az új buszok forgalomba állításával foglalkoznak leginkább.

Na és persze még több sofőrt keresnek.

Korábban egyébként rendszeres volt a feszültség Hofekker szakszervezeti vezető és a Tüke vezetői között, amit sokan azzal magyaráztak, hogy a politikai babérokra is törő, a választásokon baloldali jelöltként is elinduló Hofekker így “építgeti magát”, vagyis kampányol.

És az megvan, hogy van olyan busztársaság, ahol az emberek egymást tapossák, csak hogy felülhessenek? Nincs? Akkor mutatjuk:

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter