Az megvan, hogy januártól másik gázszolgáltatóhoz tartozol?

Ez pedig húsbavágó is lehet. Például, akinek van tartozása, annak pár napja lesz rendezni, vagy lefoglalhatják akár a lakását is. Akinél ki is kapcsolták már a gázt, vagy az áramot, annak pedig csak azután kapcsolják vissza, hogy szintén fizetett. Ami viszont nem áltozik, az a díj. Az egy forinttal sem lesz olcsóbb.

Átveszi januártól az E-ON ügyfeleit is az Első Nemzeti Közműszolgáltató (ENKSZ), amelynek az a feladata a hivatalos indoklás szerint, hogy “tartóssá tegye a rezsicsökkentés eredményeit”. A “hogyan” azonban kérdéses, miután az állami cég egy fillérrel sem lesz olcsóbb, mint a piaci szolgáltatók voltak, sőt, nem is lehet olcsóbb a hatósági árak miatt. Viszont gyorsabb ügyfélszolgálatot ígérnek cserébe és olcsóbb mérőóra-cserét.

hirdetés

Elméletileg a fogyasztóknak semmit nem kell csinálniuk az égvilágon, januártól automatikusan átkerülnek az ENKSZ-hez. Ez igaz is azokra, akiknek nincs tartozásuk. Akiknek van, azok viszont bajban lesznek. Nekik ugyanis igen rövid időn belül rendezni kell a tartozásukat a korábbi szolgáltató felé, ha pedig nem fizetnek, akkor végrehajtást kezdeményezhet a cég – vagyis lefoglalhatják akár a lakást is.

Azoknál, akiknél már kikapcsolták a szolgáltatást, vagyis se gáz, se áram nincs, szintén csak azután aktiválják a szolgáltatást, ha fizettek.

A GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft-t. elemzése szerint egyébként kérdéses, hogy mi az értelme az új állami közműszolgáltatónak, ugyanis a hatósági árak (vagyis a “mesterségesen” alacsonyan tartott díjak) miatt biztosan veszteséges lesz, amit viszont a központi költségvetésből kell majd pótolni. A cég szerint vélhetően emiatt nem csökkent Magyarországon a gáz ára sem az utóbbi időszakban, noha Európában igen, mivel az állam tartalékot halmoz fel, hogy legyen miből kompenzálni majd az ENKSZ későbbi veszteségét.

UPDATE – Csak a földgázos ügyfeleket veszik át az E.ON-tól

Cikkünk megjelenése után az alábbi pontosítást kaptuk az E.ON-tól.

2016 január 1-jével az E.ON Energiaszolgáltató Kft. egyetemes piacon kiszolgált földgázfogyasztó ügyfélkörét veszi át a FŐGÁZ Zrt. (ENKSZ) A szolgáltatóváltás nem érinti az E.ON csoport árampiaci ügyfeleit (sem a lakosságit, sem a versenypiacit), illetve nem érinti a gáz versenypiaci ügyfeleit sem, számukra a vállalatcsoport az eddigiek szerint  biztosítja a szolgáltatást.

A szolgáltatóváltással kapcsolatban további információt olvashatnak www.eon.hu\szolgaltatovaltas oldalon.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter