Az MSZP lemondott Pécsről? Vagy Mellárt erősebbnek tartják, mint önmagukat?

Sok kérdés merült fel a szocialisták keddi, pécsi naggyűlése után, de most koncentráljunk a lényegre: az MSZP nem indul a választáson Pécsen, sem Baranyában!

Amikor hétfőn befutott az MSZP sjatómeghívója a keddi, pécsi fórumra és felszólalók között (Karácsony Gergely, Tóth Bertalan, Kunhalmi Ágnes, Szakács László és Vass Péter mellett) ott szerepelt Mellár Tamás neve is, már egyértelmű volt, hogy a szocialisták beállnak mögé. Vagy legalábbis igen erős lett a gyanú.

hirdetés

Fotó: MTI

Immár hivatalos:

az MSZP nem indít jelöltet sem Baranyában, sem Pécsen.

Vagyis Tóth Bertalan a szocialisták eddig legerősebbnek tartott pécsi embere sem méretteti meg magát egyéniben, hanem Mellár Tamás közgazdászt támogatják. Hogy miért, arról az ATV videóján 09:30-tól beszél. A lényeg az, hogy szerinte Pécs már nem szabad, nincs szerelem és nem lehet szeretni sem a várost. Úgy véli: egyetlen közös jelölttel a Fidesz leváltható Pécsen is.

Pécsen Csizi Péter ellen zár össze leginkább az ellenzék, Mellár Tamás is a fideszes politikust próbálja megverni a Pécs01-es körzetben. Tóth Bertalan a keddi naggyűlésen azt mondta, mindenkitől azt kéri, hogy Mellárt támogassák – helyette. Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt erre azt mondta:

“történelmi jelentőségű lépést hozott Berci”.

Mellár egyébként nem lesz rajta az MSZP listáján (azon Tóth Bertalan lesz rajta), hivatalosan pedig függetlenként indul majd április 8-án.

Az LMP már jelezte, nem támogatják Mellárt, ők önálló jelöltet indítanak.

Baranyában tehát nem indul MSZP-s jelölt, ugyanis Szakács László a független Vass Pétert (Szigetvár polgármestere) javasolta maga helyett a Pécs02-es körzetben, a további baranyai két körzetben pedig Gyurcsány Ferenc pártja, a DK fog próbálkozni.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter