Az nevet, aki a végén nevet!

A tisztújításkor még úgy tűnt, a rövidebbet húzta, most meg úgy, hogy akár sokkal komolyabb pozícióba is kerülhet a párton belül Tóth Bertalan, az MSZP pécsi országgyűlési képviselője. A Népszava cikke alapján az Index ír arról, hogy az új MSZP-elnök megkezdte a személycseréket: kirúgja a pártigazgatót. Viszont Tóthból akár frakcióvezető is lehet.

Meneszti a pártigazgatói posztról Katona Tamást az MSZP új elnöke. Molnár Gyula további személycseréket is tervez, de erről majd csak az új frakcióvezetővel dönt . A poszton Tóth Bertalant látná a legszívesebben.

Molnár Gyula MSZP-elnökké választása után szombaton az is egyértelművé vált, hogy aligha tartja meg a pártigazgatói poszton Katona Tamást. Katona egyértelműen Tóbiás József embere volt, és Molnár már az elnöki kampánya során sem titkolta, hogy megválasztása esetén más személyben és más struktúrában gondolkodik – írja az Index.

hirdetés
Molnár a lap értesülései szerint már a hétvégén közölte Katonával, hogy megválik tőle.

Most a Népszavának nyíltan is beszélt arról, hogy meneszti. Molnár korábban azt tervezte, hogy nem is nevez ki külön pártigazgatót, az operatív ügyeket Tóth Bertalan vitte volna, ha megválasztják elnökhelyettesnek.

Ez utóbbi azonban nem jött be, Gőgös Zoltánt választották elnökhelyettesé a tisztújító kongresszuson. Így várhatóan külön pártigazgató mellett dönt az elnök. Molnár azt is mondta a Népszavának, hogy a párt kommunikációjában is változást tervez, de a stábot egyelőre nem alakítja át. A további személycserékről az új frakcióvezetővel dönt majd.

tóth bertalan

Tóth Bertalan esélyes a frakcióvezetésre

Ugyanis a frakcióvezetői poszton is új embert kell keresni, Tóbiás József ugyanis már a veresége után jelezte, hogy lemond erről a posztjáról. Az új frakcióvezetőről a frakció tagjai szavaznak, de nyilván az új pártelnöknek is lesz szava a kérdésben – olvasható a cikkben.

Molnár nem lehet frakcióvezető, hiszen nem képviselő, és egy gáláns lemondás után sem juthat be a parlamentbe, hiszen a 2014-es parlamenti listán sem szerepelt. Az utóbbi napokban két lehetséges jelöltről suttogtak: Tóth Bertalanról (ő most frakcióvezető-helyettes), illetve Burány Sándorról (aki most a költségvetési bizottság elnöke).

Molnár Gyula most elismerte, hogy az ő jelöltje Tóth Bertalan.

Molnár már felkérte Hiller Istvánt, hogy vezesse a jelölőbizottságot, és minél előbb válasszák meg az új frakcióvezetést. Várhatóan a héten összeül az MSZP-frakció, de a vezetőt majd csak jövő szerdán választják meg.

(via Index)

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter