A baromfiudvar üvölti majd Pécsen, hogy „Nesze te g.ci!”

Vajon mekkora esélye lehet annak, hogy egy kicsi baromfiudvar (juhokkal, vagy inkább birkákkal, csirkékkel, kakasokkal és lúdakkal) szövetséget kössön a farkasokkal, hogy „mostantól együtt fogunk működni” és a farkasok soha többet nem esznek meg senkit sem közülük? Mostantól nincs ilyen dilemma, mert úgy tűnik, hogy léteznek ilyen szövetségek! A szövetséget pedig látszólag a közös és gyűlöletes ellenség kovácsolta össze: a juhász.

Pécsen tehát összefogott a baromfiudvar a farkasokkal, hogy legyőzzék a juhászt, és végre beleüvölthessék az arcába: „Nesze te g.ci!”

A baromfiudvar azért utálja a komótos juhászt, mert nagyobb udvarra vágynak, dúsabb legelőre és több kukoricára; a farkasok meg azért utálják igazából, mert nem tudják szabadon levadászni a teljes társaságot, pedig már rohadt éhesek. Ám ezt a baromfiudvar lakói nem tudják! Ők azt hiszik, hogy frankó egyezséget kötöttek, jól jár majd mindenki a végén; de nem gondolnak arra az időre, amikor már nem lesz ott mögöttük a juhász, hogy elzavarja az éhes farkasokat; kitakarítsa a szartól mocskos ólakat és ha lassan is, de ácsolgassa az új hajlékokat.

A baromfiudvar ugyanis öntudatos! Mindig mindent jobban tud, mint a juhász, és ha egyszer ők lehetnének a juhászok, hétszentség, hogy mámorban úszna minden nap. Ebben egészen biztosak.

Szóval összeáll a képtelen szövetség, hatalmas fondorlattal csapdát állítanak, és egyetlen nap alatt kinyírják a juhászt.

Nagy az öröm a baromfiudvarban. Tombolnak, vígadnak, dáridóznak, mert legyőzték a nagy ellenséget. Mostantól minden más lesz, innentől minden szép lesz és jó; minden nap karácsony – gondolja tökéletes egységben a baromfiudvar.

A nagy vígadalomban nem veszik észre a gazdát, aki egy ideje már keresi a juhászt. Annak azonban se híre, se hamva. Helyette azt látja, hogy az udvarban káosz van: ész nélkül dorbézol, rohangál az összes állat – alig hisz a szemének. A gazda úgy dönt, hogy  szélnek ereszti a megkergült társaságot, még mielőtt a szomszéd udvarban is kitörne ez a pusztító őrület.

Nyitva a kerítés, nyitva az ól, tombol örömében a baromfiudvar, és rohan bele nagy lelkesen a szabadságba. Annyira futnak, annyira örülnek, hogy észre sem veszik: ott, ahol az erdő kezdődik, a fák között, a homályban, szépen csendben már várakoznak a farkasok. A farkasok, akik már rohadt éhesek!

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter