Bealvós lett a városi prezentáció Pécs jövőjéről

És sok újdonságot sem lehetett megtudni a csütörtök késő délutáni közmeghallgatáson.

Naívan azt gondoltuk, a csütörtöki önkormányzati közmeghallgatáson kissé jobban megismerhetjük a Nagy Képet, vagyis azt, hogy miért támogat és áll ki egy-egy fejlesztés mellett a város, miért és hogyan illeszkednek ezek a projektek Pécs jövőképéhez.

hirdetés

Hát nem ez lett!

Már az elején gyanús volt, hogy a képviselők nagy részén túl alig volt érdeklődő, de ezt még betudtuk annak, hogy nem volt nagy hírverás az esemény körül. Szécsi Zsolt főépítész előadása gyakorlatilag annyira unalmas volt, hogy kár volt élőben tudósítanunk róla. Ami ugyanis történt (illetve ezekben a percekben is történik, akit érdekel még nézheti a PécsTV-n is, ha bejön a televízión), azt már eddig is tudtuk. Ráadásul a főépítész 14 perc alatt darálta el az egészet, nulla új információt belesűrítve az előadásába.

Tudtunk az új vásárcsarnokról, az IH előtti terület fejlesztéséről, az uránvárosi piac modernizálásáról, a kerékpárutakról, a Misina tető turisztikai újratöltéséről, a Rátgéber akadémiáról, a Modern Városok Programról, stb. És ezeket egyenként már – az elérhető minimális információk alapján, meg is írtuk mind.

Amit nem tudunk az az, hogy mindezek hogyan és miért fontosak Pécsnek, illetve nekünk pécsieknek hosszú távon (túl természetesen azon túl, hogy persze jobb egy szép piacon vásárolni, mint egy lepukkant piacon.)

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter