Bepereli a pécsi önkormányzatot a megbélyegzett pécsi civil szervezet

Emberség Erejével Alapítvány

Jogi útra tereli az Emberség Erejével Alapítvány a pécsi közgyűlés által hozott tiltakozó nyilatkozat ügyét – számol be a ZOOM. A nyilatkozatot múlt héten fogadta el a pécsi képviselőtestület – fideszes többséggel.

Mester Zoltán, a civil szervezet kommunikációs vezetője azt mondta a lapnak,

hirdetés

“egyeztettek a TASZ-szal és polgári peres eljárást kezdeményeznek a pécsi önkormányzat ellen, illetve kártérítés miatt is fognak perelni”.

Arról is beszélt Mester, hogy azt is vizsgálják, hogy egyes személyek nyilatkozatai miatt pereljenek-e, illetve most küldik a sajtóhelyreigazítási kéréseket egyes médiumok felé.

A jogi útról a kommunikációs vezető elmondta, hogy inkább szimbolikus jelentősége van, szerintük ez jogos önvédelem.

Egyértelmű üzenet, hogy nem lehet embereket, szervezeteket megbélyegezni. Ha kell, elmennek Strasbourgig.

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter