Beteg néni mellett pózoltak a perverz pécsi ápolók

A Facebook pécsi népe azonban percek alatt lebuktatta őket, ki is rúgták a két szexet imitáló dolgozót (meg a harmadikat, aki fotózta) a pécsi szociális otthonból.

Szombaton délután került ki a Facebookra ez a két fotó:

hirdetés

26219830_1552882904748846_615644286762758624_n 26239476_1552879548082515_907332463055223699_n

Gyakorlatilag percek alatt terjedt el az országban, 20 perc múlva pedig már a kommentekben volt a fotókon látható nő neve, és Facebook profilja is, ami most is elérhető, de személyiségi jogok miatt nem linkeljük be.

Mint kiderült, a két vicceskedő ápoló a pécsi Malomvölgyi Szeretetotthonban dolgozik. Vagyis dolgozott. Mert 55 perccel az eredeti poszt megjelenése után a felháborodott pécsiek elérték az igazgatónőt, aki maga válaszolt emailben. Ezt:

email

A 24.hu-nak részletesebb közleményt küldött, amiben azt írta:

“A Malomvölgyi Szeretetotthon vezetősége megdöbbenéssel értesült arról, hogy az intézményben három munkavállaló az otthon szellemiségével, valamint az általunk képviselt keresztény erkölcsi normákkal összeegyeztethetetlen módon viselkedett, s ez a közösségi médiában méltán váltotta ki a jó érzésű emberek felháborodását. Az intézmény vezetősége az érintett munkatársak munkaviszonyát azonnali hatállyal megszünteti, a történtekkel kapcsolatban pedig vizsgálatot indít, és sajnálatát fejezi ki.

Mindent megteszünk azért, hogy a jövőben hasonló esetek ne történhessenek meg.”

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter