Bibliát árul majd a pécsi Püspökség az egykori Papucsban

És a Rózsakerttel is komoly tervek vannak, jövőre indulhat az építkezés.

Bár lapunk írt elsőként arról, hogy bezár a Papucs, mert a pécsi püspökség nem hosszabbította meg a bérleti szerződést, szintén az OK!PÉCS érdeklődött először (majd még többször is), hogy mi lesz a helyén, lapunknak konkrétumokat nem árultak el. Most viszont a Dunántúli Naplónak megnyílt a püspökség és elejtett néhány mondatot arról, hogy mit terveznek az egykori kocsmákkal.

hirdetés

Papucsból kegytárgybolt

Az biztos, hogy borzó nem lesz a Papucs helyén, helyette a “Rózsakert alatt elhelyezkedő üzlethelyiségek az egyházmegye turisztikai céljait szolgálják” – közölték. Bár ennél többet ezúttal sem árultak el, egy kispap lapunk munkatársának azt mondta, amikor arról panaszkodott, hogy egész nap szellőztetheti a húgypenészes kocsmát, hogy kegytárgyakat, könyveket, rózsafüzéreket, szentképeket és bibliákat fognak ott árusítani – legalábbis ez a terv.

Rózsakertből rózsakert

Az egykori Rózsakert retro, táncos, mulatós vendéglátóhely sem fog újjászületni régi pompájában, vagyis bulihelyként. Sőt, még puccos szálloda sem lesz a helyén (ez volt az első információ anno egyébként), ehelyett igazi rózsakertté válik. Méghozzá látogatható kertté dísznövényekkel és rózsákkal – a pöspökség ígérete szerint. A mellette lévő épületbe költözik ugyanis az Egyházmegyei Könyvtár és a Keresztény Örökség Kutatóintézet, gyakorlatilag ennek lesz a kertje a terület.

janus8

Forrás: Google

Jövőre építkezés

A tervek készülnek, az engedélyeztetés várhatóan idén őszre lesz meg, az átépítések pedig 2018-ban kezdődhetnek. Minderre már most megvan a pénz is – közölte a püspökség.

A KIOSZK marad, vagy lesz Pécsi Vatikán?

Már csak a KIOSZK-al kellene valamit kezdeni, ott, rajta az Ókeresztény Sírkamrákon, vagyis a Cella Septichorán, mert ez a város egyik szégyene szerintünk. És akkor szépen alakulgatna a Pécsi Vatikán!

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter