Brutális kegyetlenséggel, ketten erőszakolták meg a pécsi diáklányt

A két testvér nem könyörült a lányon, előre megmondták neki, hogy mit akarnak vele csinálni. Majd a hajánál fogva megragadták, és elrabolták az utcáról.

Az utcán szólították le a fiatal lányt, akivel közölték, meg fogják erőszakolni. A szerencsétlen fiatal nem tudott elmenekülni, ugyanis az egyik férfi megragadta és betuszkolta az AudiA6-os autójába, miközben a testvére indított és már el is indult.

hirdetés

A lakásukba vitték a rettegő nőt, akit a hajánál fogva húztak végig a kocsitól a házig. Majd kegyetlenül megerőszakolták odabent. A vádirat részletesen ismerteti a brutális erőszakot.

A családi ház földszintjén egy szobába vitték a lányt, ahol lenyomták egy matracra.

Először mindketten kiszívták a nyakát, majd az egyik testvér lehúzta a bugyiját és blúzát, és miközbenaz öcccse a hajánál fogva tartotta a lányt, megerőszakolta. Itt azonban még nem ért véget a borzalom. A félig ájult lányt ezután hasra fordították, hogy a másik férfi is megrőszakolhassa.

A lány „szerencséje” az volt, hogy a két férfi elaludt a kegyetlen bűncselekmény után, így meg tudott szökni tőlük. Sokáig gyalogolt, majd buszra szállt és hazament, ahonnan értesítette a rendőröket.

Az eset még tavaly májusban történt, a testvérek pénteken állnak a bíróság elé.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter