Büfékocsis buszokat vásárol Pécs!

Csak a csuklósokon lenne büfé és bár, de nem minden vonalon. Ha minden jól megy, ősztől már kávézni is lehet utazás közben. Sőt! És ez még nem minden. Komoly terv a szieszta bevezetése is.

Két forradalmi ötletet akar megvalósítani a pécsi önkormányzat – tudta meg lapunk megbízható forrásból. Az egyiket szinte biztos, hogy már idén ősztől megcsinálják, a másikat jövő tavasztól tervezik. Na, de miről is van szó?

hirdetés

Büfék a buszokon…

Számos lakossági panasz érkezett az önkormányzathoz amiatt, mert a MÁV megszüntette a büfékocsikat. Pécs viszont éppen ezért büfékocsis és bárral felszerelt buszokat akar vásárolni, egyelőre 10 darabra írtak ki nemzetközi közbeszerzést.

– Pécs a mediterrán hangulatáról ismert, egyetemváros, a pécsiek pedig megérdemlik, hogy kellemes körülmények között utazhassanak. Ezért döntöttünk úgy, hogy tíz járaton beindítjuk a büféket – magyarázza Csizi Péter, Pécs buszügyi biztosa, és nem utolsó sorban parlamenti képviselő.

További részleteket viszont nem árult el, de más, nem hivatalos forrásból megtudtuk, csak azokon a csuklós buszokon lehet majd kávézni, kakaós csigát enni és évente három alkalommal alkoholt is venni, amelyek a leghosszabb távot teszik meg városon belül.

Úgy tudjuk, egy brit és egy amerikai cég is érdeklődik a pécsi tender iránt, mindkét vállalat úgynevezett partibuszokat gyárt, de sima buszokban is alakítanak ki bárokat.

… és SZIESZTA

Páva Zsolt, pécsi polgármester véletlenül ejtette el egy minapi sajtótájékoztató után, hogy az önkormányzat jegyzője jelenleg azt vizsgálja, milyen feltételekkel lehetne bevezeti Pécsett a sziesztát. Mint megtudtuk, egyelőre ott tartanak, hogy lehet, de a Miniszterelnökségnek jóvá kell hagynia.

Annyira komoly az ötlet, hogy már elment a hivatalos, jogi kérelem is, amennyiben Orbán Viktor rábólint, jövő tavasszal (április 1-én egészen pontosan) vezetnék be. A terv szerint 11:30 és 14:30 között zárva tartanának a hivatalok, és komoly támogatásban (illetve iparűzési adókedvezményben) részesülne az a helyi vállalkozás, amely megengedi dolgozóinak a sziesztát. A munkaidőt ez annyiban érintené, hogy heti két alkalommal este 19 óráig, egyébként azonban csak 16:30-ig tartana a munkaidő.

Jelentős közérzet javulást várnak a pécsi sziesztától a városházán.

Bármi is lesz, legkésőbb jövő április 1-én kiderül!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter