Pécs legnagyobb csúszdája áll hamarosan a Zsolnay Negyedben

Családi szórakoztatócentrummá szeretne válni a Negyed, vége van a szinte csak elitkultúrára és réteg műsorokra épülő programoknak. A pécsi családok felé nyitnának, ehhez pedig több könnyed, olcsó, játékos és izgalmas program kell – mondja az új igazgató. 

Több mint fél éve van új vezetője Magyarország egyik legnagyobb kulturális központjának, azóta pedig jelentős átalakulás figyelhető meg apécsi  Zsolnay Örökségkezelő Nkft-ben, illetve intézményeiben. Mindezekről és a jövőről beszélgettünk Vincze Balázs igazgatóval.

hirdetés

Komoly tervekkel vágott neki a ZSÖK vezetésének. Hol tart?

Öt fontos vállalásom volt, amikor elstartoltunk. Nyitott céget akartam, a szó minden értelmében, vagyis le akartam bontani az elefántcsonttornyot; több fiatalt akartam látni itt és városszerte a cégünk által működtetett intézményeinkben; több családot; kevesebb, de érdekesebb programokat, valamint rendezett pénzügyeket és gazdálkodást. Ez utóbbi megvalósulni látszik, látjuk az irányt, rendbe tettük a cég gazdálkodását, de ez az év még erről fog szólni.

Ez rendben is van, de ez nem igazán érdekli a közönséget, ebből ők „nem látnak” semmit. Nekik érdekes és megfizethető programokra, látványosságra van szükségük.

Ez igaz, viszont ha nem figyelünk oda a pénzügyeinkre, akkor az kihatással van az általunk nyújtott szakmai tartalomra, programkínálatra és mindarra az élményre, amit mi nyújtunk és ezzel viszont nagyon is találkozik a közönség. Az idei év egy átmenet gazdasági szempontból, mert bár tudjuk a végét, de sok sallangtól csak most tudunk megszabadulni. 2017-től viszont már nagyon szép számokat fogunk hozni, de addig racionalizáltabb, felelősebb gazdálkodással és tervezéssel el kell jutnunk.

És a másik négy szempont?

Haladunk, de nem egyszerű kitörni az elszigeteltségből és kiterjeszteni a belváros határait például a Zsolnay Kulturális Negyedig. Látni kell azt, hogy Magyarországon – sőt a Kodály Központ esetében már külföldön is – nagyon pozitív visszhangja van a ZsÖK-nek. Ám csupán csak ezzel nem vagyok elégedett, mert én „telhetetlen” vagyok. Az a célom, hogy azokat is behozzam az intézményeinkbe, akiket esetleg nem a Gyugyi-gyűjtemény, a komoly zenei koncertek vagy a különféle kiállítások érdekelnek. Ez utóbbi sokkal nehezebb feladat, mint „kiszolgálni” az elitkultúrára vágyó közönséget.

Miért fontos ez? Az Operhazába is csak azok mennek, akiket érdekel az opera.

Persze, de a ZSKN szerintem nem csak a magas művészetről kell, hogy szóljon. Megnéztem, és külföldön azok a kulturális komplexumok a legnépszerűbbek és gazdaságilag is azok működnek stabilan, amelyek ötvözik az elitkultúrát a populáris, nagyobb tömegeket vonzó attrakciókkal. Nekem ez utóbbi a célom. Olyan cégben gondolkodom, ahol ötvözni lehet a különféle igényeket, illetve ki lehet szolgálni ezeket. Ne felejtsük el, hogy a kulturális negyednek akkor van igazán értelme, ha azt napi szinten használják is a pécsiek.

Hogyan lehet ez elérni?

A képlet egyszerű, a megvalósítás már sokkal nehezebb és lassabb. Olyan céget kell kialakítani, ahol jól megfér egymás mellett pl. a Gyugyi gyűjtemény és a Bartók közönsége, de azok is, akik csak egy jó vacsorára, borozásra érkeznek ide, esetleg egy könnyűzenei produkcióra, netán csak a gyerekkel jönnek ki játszani napközben. Tehát egy szórakoztató centrummá kell válnunk, ahol a különféle igényekkel érkezők megtalálják a maguk számára legvonzóbb programot. Ezen dolgozunk.

Vannak már konkrétumok is?

Igen, a Zsolnay Piknik például már ennek jegyében szerveződött, de hamarosan Pécs legnagyobb csúszdája áll majd a ZSKN-ben, és nagy erőkkel dolgozunk azon, hogy kialakítsuk azt a fiataloknak szóló egyetemi klubot is, ami hosszú évek (vagyis a PEK megszűnése) óta hiányzik Pécsről. Változások lesznek a program-kínálatban is, amelyek mind ezekhez a céljainkhoz segítenek minket.

(x)

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter