Diáklányok melleit fényképezte volna a pécsi fotós, aki le is akarta itatni előtte a gyerekeket – állítja egy apa!

Mindössze egy tablófotózásról volt szó eleinte, de aztán más irányba kanyarodott a “megbeszélés”. Az iskolában már “nyomoznak” a necces pécsi fotós miatt.

Egy pécsi apuka borult ki és mesélte el, mi történt a lányával a napokban, aki két osztálytársával ment el az egyik pécsi fotós belvárosi stúdiójába, hogy egyeztessenek a készülő tablóról.

hirdetés

– Három középiskolás lány (egyikük a lányom) ment el a fotózásra. Kellemetlen érzésekkel jött haza – mesélte P. Tamás. – Nem igazán értette, hogy egy tablófotóhoz miért kell

„hajoljatok előre, hogy jobban látszódjon a szép dekoltázsotok” beállítás…..

feszültség oldására, mármint a fotós szerint

bundázott kólára (alkohol kólával) van szükség.

Szerencsére a lányok nem fogadták el, és az utána pohárban hozott „üdítőt” is visszautasították. Kicsi élettapasztalatukkal próbáltak menekülni a helyzetből, de a fotós erőltetésére még készült egy két beállítás, szerencsére a lányok kivágták magukat a kényes helyzetből és mindenki épségben hazaért – írta az apa egy posztban (amit ezúttal személyiségi jogok miatt nem linkelünk be, különösen azért, mert a stúdiót is megnevezik ebben – a szerk.)

Tablófotózás extrákkal...

Tablófotózás extrákkal… (illusztráció)

A férfi azt mesélte, elgondolkodott, hogy vajon mit is akarhatott a fotós?

–  Mi történt volna, ha a most érettségire készülő lányom elfogadja a kínált alkoholt? (…) Ingyen pia….. olyan mint az 5 éves gyerek bizalmát egy csokival meg lehet nyerni, 17 éves fiataloknak meg egy pohár ital… – fakadt ki az apuka.

A férfi azt állítja, kérdezősködött az ismerősei között, és másoknak is hasonlóan rossz tapasztalata volt a posztban említett fotóssal, aki egyébként több mint 25 éve van a szakmában a honlapja szerint.

– Lelkes fotósunkat próbáltam személyesen megkeresni, hogy megkérdezzem tőle miként jutott arra a következtetésre, hogy ilyen üzleti fogást alkalmazzon, de csak telefonon sikerült. Kérdéseimre, abban a másfél percben amit tudtam vele beszélni, csak a

„nem értem miről beszél” és a „felejtsük el” mondat ismétléséig jutottunk

– bosszankodott a férfi, akinek a lánya és annak osztálytársai, végül más fényképészhez mentek el.

Mint megtudtuk, az apa jelentette az iskolában is, hogy mi történt; az intézményvezető pedig közölte, többet nem engedik be az iskolába a fényképészt.

(A fotó illusztráció!)

Facebook

Twitter