Drónok, Jurassic Park és 3D nyomtatás a Kutatók Éjszakáján

Ma bárki megtudhatja többek között azt is, hogyan irányítható egy drón, és hogy miképp válhat piszkosul sikeres internetes kereskedővé. Sőt, arra is fény derül, hogy 3D nyomtatóval milyen módon készíthetők emberi szervek, és mi kell ahhoz, hogy valaki haza tudja vinni a saját miniatűr mását.

Idén is megrendezik a Kutatók Éjszakáját, amiben a Pécsi Tudományegyetem is rendesen kiveszi a részét. A programok számos tudományterületről adnak ízelítőt, és megmutatják, hogy ezer meg egyféleképpen lehet felhasználni olyan ismereteket, technológiákat és kütyüket, amelyekről azt lehetett hinni, hogy csak a tudósoknak mondanak valamit.

hirdetés

Az álmodozóknak elmondják, hogy a mesterséges intelligencia milyen módon segíthet gazdaggá válni és elkerülni az internetes kereskedés buktatóit, ami még érdekesebb lehet azután, hogy a Szociopoly során megtapasztalhatták, milyen kevés pénzből gazdálkodni. Ezek mellett még a téli fűtésszámla csökkentésére is tippeket adnak majd.

Egy kis időre ma bárkiből lehet Sherlock Holmes, no meg, ha valaki szeretné, bekerülhet a drónok „Top Gun” világába is. Továbbá el lehet majd elmélkedni azon is, hogy vajon hány ember fog élni Magyarországon a 21. század közepén, vagy hogy milyen lehet bevándorlónak lenni és egy új jogi és kulturális közegbe cseppenni.

Persze, az is kiderül majd, hogyan lehet – az egészség megőrzésével – elképesztően sokáig élni, ami a kalandvágyóknak jól jön arra az esetre, ha Jurassic Park világa esetleg valóssággá válna a jövőben. Hogy erre mennyi esély van, és milyen mértékben tekinthető tudományosan megalapozottnak a film, megmondják ma este.

A részletes program itt érhető el.

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter