Egy álom vége: nem lehet Pécsről Franciaországba repülni a magyar meccsekre

Túl drága lett volna a charterjárat indítása a magyar-belga nyolcaddöntő helyszínére – tudatta közelményben a Pécs-Pogányi Repülőteret Működtető cég.

A közleményükben azt írták: “a pécsi önkormányzat többségi tulajdonában álló Pécs-Pogányi Repülőteret Működtető Kft. megvizsgálta annak lehetőségét, milyen módon tudna gondoskodni, hogy Pécsről szurkolók repülhessenek a Magyarország-Belgium Eb-nyolcaddöntő helyszínére, Toulouse-ba a pécs-pogányi légikikötőből.

hirdetés

A társaság összesen 24 különböző légitársaságtól kért ajánlatokat, s a legolcsóbb opció szerint is több mint 1.100 eurót, azaz közel 350.000 forintot kellett volna fizetnie egy-egy utasnak a retúrjegyre, amennyiben sikerül megtölteni a gépet.

Emellett a társaság felvette a kapcsolatot a Magyar Labdarúgó Szövetséggel is, s azt a tájékoztatást kapta csütörtökön délután, hogy már nem lehet jegyet venni a nyolcaddöntőre, csak a jegyeiket már korábban megváltók juthatnak be a stadionba.

A kockázatokat figyelembe véve a Pécs-Pogányi Repülőteret Működtető Kft. vezetése úgy döntött, hogy nem rendel chartergépet a fenti célokra.”

Pedig, de szép is lett volna.

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter