Elstartolt a Nagy Csatornázás régi Kertvárosban

14 utca vízvezetékeit cseréli ki a Tettye Forrásház, 500 millióba kerül mindez. Azt mondják, 50 évig nem lesz baj az új csövekkel. 

gergőnek02

hirdetés

A régi Kertvárost érintő, összesen fél milliárd forint értékű beruházásban 14 utca vízvezetékei újulnak meg július végéig és több mint 10 ezer méternyi új vezeték kerül a földbe – jelentette be Csizi Péter, a terület országgyűlési képviselője, és Kövesi Mária önkormányzati képviselő. A beruházásnak köszönhetően várhatóan 50 éven keresztül nem kell majd hozzányúlni a vezetékekhez a régi Kertvárosban – tették hozzá.

A munkálat java tavasszal, márciusban kezdődik, a szakemberek azonban már január végén megkezdik a komplex felújítás előkészítését, hogy a későbbiekben gördülékenyen, a lakosság lehető legkisebb zavarásával folyhasson a munka.

Két helyen, a Nyárfa és az Erdély utcákban indulnak meg a munkagépek január 25-én, egyszerre két csapattal dolgozik majd a kivitelező a szennyvízhálózat korszerűsítésén. A Nyárfa utcában a Lőtér utcai kereszteződéstől halad a felújítás a Csalogány, Gyulai, Bólyai, majd Galamb utcák irányába. Az Erdély utcában pedig a Honvéd tértől a Pannónia utca felé kezdik a csőcserét.

A csöveket 2016. július 30-ig kicsrélik – ígérik.

gergőnek01

Az érintett utcák

Az Ág, Boldog Özséb, Csalogány, Szent Erzsébet és Egressy utcákban az ivóvízvezetékek, a Móra Ferenc, Nyárfa, Erdély, Pannónia utcákban a szennyvízvezetékek, a Kertváros, Gárdonyi Géza, Gyulai Pál, Bólyai Farkas, Tolsztoj utcákban mindkét hálózat vezetékei megújulnak.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter