Elvehetik az egyetemtől a gyakorlóiskolát

Az EMMI felsőoktatásért felelős államtitkára rövid levélben közölte a PTE rektorával, hogy átadnák az egyetem gyakorlóiskolájának fenntartását a Klik-nek. Az egyetem döbbenten áll az egész előtt, nem is igen örülnek az ötletnek. A sztorit a Cink írta meg először!

Egyelőre nem sokat tudni, de annyi biztos, az EMMI levélben értesítette az PTE rektorát, hogy a KLIK fenntartásába adnák a pécsi 1. sz. Gyakorló Általános Iskolát. Pécs egyik legrégebbi, igen magas oktatási színvonalat felmutató iskolájáról van szó egyébként, ahol nagyon magas a tovább tanulók aránya.

hirdetés

Az Index azt írta a Cinkre hivatkozva, hogy a levél szerint “a minisztérium felmérte az ország összes gyakorlóiskoláját, mert a miniszternek a törvény szerint május végéig kell döntenie arról, hogy hol melyik maradjon. A vizsgálat pedig azt állapította meg, hogy az PTE fenntartásában lévő általános iskolában túl sok a vezetőtanár, viszont kevés a pedagógushallgató.”

Az OK!PÉCS megkereste az egyetemet, ahonnan a következő sorokat kaptuk, amit kérték, hogy változtatás nélkül közöljünk:

“A Pécsi Tudományegyetemhez érkezett levélben a felsőoktatásért felelős államtitkár kezdeményezte a kötelező véleményezési eljárás lefolytatását, amely a  miniszter döntési jogkörének  jogszabályi feltétele. Bár korábban is köztudott volt a Minisztérium felsőoktatásra vonatkozó  profiltisztítási szándéka, de a konkrétumokat nem ismertük.

A gyakorló iskoláink, ezen belül a PTE 1. Számú Gyakorló Általános Iskolája, szerves része a PTE-n folyó pedagógusképzésnek. Leendő  hallgatóink szegényebbek lennének a több évtizedes hagyományok, a felkészült és elkötelezett pedagógusok stabil értékrendje, az itt elsajátítható szakmai, gyakorlati  és módszertani  ismeretek nélkül.

A PTE a lehetőségei szabta korlátok között elkötelezett ezen értékek megőrzése mellett.”

Kerestük az iskolát is , de egyelőre nem sikerült beszélnünk az igazgatóval. Kérdéseinket eljuttattuk a KLIK-nek is, amennyiben érkezik válasz, frissítjük a cikket.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter