Ezért nem jött Pécsre egy BMW-hez hasonló, komoly gyár az elmúlt években?

Bármilyen hihetetlen is, de Pécs ipari parkja fullon van! A másik viszont, ami a Déli Ipari Park nevet viseli, kong az ürességtől. De az nem is a városé. Na, de mi következik ebből?

hirdetés

A napokban tartott sajtótájékoztatót Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület vezetője, önkormányzati képviselő arról, hogy a Debrecenbe települt BMW gyár Pécset is választhatta volna, mert elméletben itt már most rendelkezésre állnak olyan feltételek, amelyekről Debrecenben egyelőre csak álmodoznak, ráadásul ott még 44 milliárdos hitelt is fel kell vennie az önkormányzatnak, hogy kiépítse a megfelelő infrastruktúrát.

Simán jöhetett volna Pécsre a BMW, de miért nem jött? – OK!PÉCS

Már most olyan feltételek vannak ugyanis a városban, amilyenek csak évek múlva lesznek meg Debrecenben – mégis azt a várost választották a németek. Kővári János, az ÖPE vezetője szerint az a gond, hogy Pécsen eddig „fordítva ültek a lovon”.

Hogy mégis miért nem Pécset választotta az autógyártó, arra is választ adott a képviselő, aki szerint a gond az, hogy “fordítva ülnek a lovon” Pécsen.

“Jelenleg is üresen áll a közművesített ipari parkja a városnak,  mert kiderült, hogy nem jók a terepviszonyok, és a telkeknek is számos tulajdonosa van, akik más-más árakon kínálják ezeket. Káosz van! Mindenki a maga feje után megy”

– magyarázta akkor Kővári János.

Vagyis a sok bába között elveszik a gyerek – fordíthatnánk le magyarra az okfejtést.

A Pécs Déli Ipari Park nem a városé

Az OK!PÉCS kiderítette, hogy (bármilyen hihetetlennek is hangozzék) Pécs Ipari Parkja (PIP) tele van, közel 50 cég van a területen, és termelnek is – a linken ellenőrizhető.

Kővárinak azonban igaza van abban, hogy a Déli Ipari Park tátong az ürességtől, noha ott is adott a megfelelő infrastruktúra. Viszont a Déli Ipari Park nem Pécsé, hanem egy osztrák tulajdonosi háttérrel rendelkező társaságé.

Ingatlanspekuláció a háttérben?

A Déli Ipari Parkot döntő többségében az osztrák hátterű Ipark Kft. tulajdonolja. A közel 200 hektáros területen 17,4 hektár a Pécsi Vagyonhasznosító ZRt. tulajdona (ennyit vettek meg az osztrákoktól), 50 hektár az államé (amely szintén az osztrákoktól vásárolta meg), a maradék pedig az Ipark-é, vagyis az osztrákoké.

Lapunk megbízható forrásból úgy értesült, az elmúlt években legalább 6 olyan eset volt, amikor komoly cég települt volna Pécsre – a Déli Ipari Parkba, de végül elálltak ettől az osztrák cég miatt, amelyik sokkal magasabb négyzetméterárat állapított meg, mint ami elfogadható lett volna a cégeknek. Na, de miért – adódik a kérdés?

Informátorunk szerint azért, mert az Ipark Kft. valódi célja nem gyárak, beruházók és cégek befogadása, hanem a telek eladása az államnak. Vagyis tulajdonképpen ingatlanspekuláció.

– Mára világos, hogy az osztrákok nem jó partnerek, több akadályt gördítenek a beruházók elé, csak a terület teljes eladása érdekli őket. Nem kerestek és most sem keresnek befektetőket – magyarázta a témára kivételesen közelről rálátó informátorunk, aki szerint ez utóbbi igen különös egy ipari park tulajdonosa részéről, akinek éppen az lenne az érdeke, hogy minél több területet tudjon hasznosítani.

Az Ipark nem tartja magát felelősnek azért, mert majdnem üres a Déli Ipari Park

A OK!PÉCS még a múlt héten felvette a kapcsolatot az Ipark-kal, a cég azonban a szabadságolásokra hivatkozva csak most válaszolt kérdéseinkre.

OK!PÉCS: Az Ipark Kft. hogyan veszi ki a részét a cégek városba csábításában? Mit tesznek pontosan? 

Ipark: Az elmúlt 6,5 évben a Pécs Déli Ipari Park megismertetése érdekében részt vettünk nemzetközi kiállításokon, hirdettünk különböző médiafelületeken, aktualizáltuk honlapunkat, kapcsolatot keresünk és tartunk fenn különböző szervezetekkel. Együttműködünk Pécs MJV-sal, a PTE-vel, a Pécs –Baranyai Ipari és Kereskedelmi Kamarával, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara, a Gépipari Klaszterrel, az Ipari Parkok valamint a Technológiai és Tudományos Parkok Egyesületével.

A 2017-es évben a Nemzeti Ipari Park Fejlesztő és Üzemeltető Zrt. (NIPÜF Zrt.) vásárolt 50 ha egybefüggő területet, továbbá 17,4 ha területhez jutott hozzá a Pécs Holdig Zrt. a cég szétválásának eredményeképpen. A NIPÜF és a Pécs Holdig Zrt. tevékenységeivel valamint az ő területeiknek forgalmazásával kapcsolatos információkat közvetlenül az említett cégektől tudják beszerezni.

Mi az oka annak, hogy gyakorlatilag üres az Ipari Park, nincs komolyabb nagyfoglalkoztató? 

Nemzetközi cégek betelepülésének eljárási folyamatai kizárólag a HIPA-n valamint a Külügyi Gazdasági Minisztériumon keresztül történnek. Mi nem kapunk információt arról, hogy az érdeklődők végül miért más helyszíneket választanak.

Önök szerint miért nem jön/jött egy BMW-hez hasonló méretű gyár Pécsre? Mi a gond a várossal? (Noha számos cég érdeklődött korábban a Jaguártól a Roverig.) Önök hány céggel tárgyaltak az utóbbi 5 évben? Ezek közül hány települt az Ipari Parkba? Miért nem jöttek a többiek?

A letelepedés során a befektető nem kizárólag és elsődlegesen a telekár alapján hozza meg döntéseit, túlnyomórészt a projekt össztámogatásától teszi függővé a döntését. A telekár egy beruházásnak átlagosan a 2-8 %-a, tehát nem ez tényező az elsődleges és mértékadó a beruházói döntésekben.

Tudomásul kell vennünk Pécs domborzati adottságait is, azt, hogy városunk és környéke nem tud az alföldi városokhoz hasonlóan 200-400 Ha nagyságú, egybefüggő, közel sík beruházási területet biztosítani. Környékünkön ilyen beruházást nem lehet megvalósítani, ennek lehetőségét évekkel ezelőtt kivizsgáltuk. 

A Pécs Déli Ipari Parkban egy gyártó cég van, aki területének és kapacitásának bővítését tervezi. Két betelepülőnk építési engedéllyel rendelkezik, de beruházását még nem kezdte meg. Egy nemzetközi céggel régóta zajlanak a tárgyalások, de az év végére az eladási folyamat terveink szerint lezárul. A céggel a városvezetés is folyamatosan kiemelt befektetőként tárgyal és egyeztet.

Úgy tudjuk, az Ipark kiszállna a Déli Iparki Parkból, eladnák a tulajdonrészüket. Ezt megerősíti? Információink szerint az eladási szándékot korábban már jelezték, de a négyzetméter árban nem tudtak megegyezni. Megerősíti ezt az információt?

Nem zajlanak jelenleg megbeszélések a tulajdonrész eladásáról.

A cég nyereséges? Ha veszteséges, akkor miből fedezik a veszteséget?

Cégünk 2017 óta nyereséges.

Éreznek-e felelősséget abban, hogy Pécset egyelőre elkerülték a komoly multik, gyárak?

Nem.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter