Felejtsd el, hogy a panel rossz!

mintaház

Évi 60 ezret tudnak spórolni a fűtésen egy pécsi panelben, neten keresztül nézik a fogyasztást és napenergia működteti a világítást, meg a liftet!

– A PÉTÁV Kft. Mintaház programja országosan is egyedülálló. A Páfrány utcai épületben olyan korszerűsítés valósult meg, amely iránymutató lehet a többi távfűtött épületben élő lakóközösség számára. A megvalósult korszerűsítések következtében az épület hőfelhasználása 63 százalékkal csökkent – közölte Vida János, a cég igazgatója.

hirdetés

A panelház jelenlegi távhődíja átlagosan, lakásonként 69000 forint évente, ez lakásonként, átlagosan évi 60 ezer forinttal lenne több a korszerűsítések nélkül.

A Páfrány utcai társasház tulajdonosai a programot megelőzően, az épület teljes fűtési rendszerének átalakításával megteremtették a lakásonkénti hőmennyiségmérés lehetőségét, valamint az épület külső szigetelését, ezáltal országos szinten is előremutató és innovatív fejlesztést hajtottak végre.

– A program során egy 40 éves, elhasználódott melegvízrendszert korszerűsítettünk. A mintaépületben 40 lakás fűtési energiáját és melegvíz fogyasztását úgynevezett okos mérési technikával rögzítjük – emelte ki Vida János.

Ez azt jelenti, hogy a ház lakói az interneten keresztül követhetik saját energiafelhasználásukat, ami növeli az energiatudatosságot – mondják a szakértők, ráadásul az épület közös helyiségeinek világítása és a lift működtetése is napelemekkel történik, mely még olcsóbbá teszi a közös költségeket.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter