Felszámolhatják a pécsi milliárdos cégét

Régóta tudni lehetett, hogy nincs túl jó bőrben Matyi Dezső vezető cége, a PÉCSI DIREKT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. A vállalat összeesése immár hivatalos: szerdán a Cégközlönyben is megjelent, hogy a felszámolásáról szóló hír.

A HVG úgy tudja, az OTP kezdeményezte a felszámolást.

hirdetés

A Pécsi Direktet 1993. december közepén alapította 1 millió forinttal Matyi Dezső és felesége, majd az évek során ez lett az időközben “milliárdossá vált” Matyi vezér cége. A vállalat jegyzett tőkéje jelenleg is 4,94 milliárd forint.

Alexandra

A lányáról nevezte el könyváruházát Matyi Dezső

A Pécsi Direkt 2013-as pénzügyi adatai nem elérhetőek az Opten cégadatbázisban, az utolsó látható adatok 2012-ről szólnak. Ezek szerint abban az évben 15 milliárd forintos forgalom mellett csaknem 280 milló forint adózott eredményt ért el, egy évvel korábban 15,5 milliárd forint volt az árbevétel, az adózott eredmény pedig valamivel meghaladta a 200 millió forintot.

A HVG szerint a cég ellen több feljelentés is befutott sikkasztás, saját tőke csorbítása, fedezetelvonás vélelmezése miatt, de ezeket elutasították és nem indult nyomozás.

via HVG

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter