Fidesz: Gyurcsány erdőégetője vezényli a pécsi roncsderbit

Erős közleményben reagált a párt Pécsen arra, megállapodott egymással Mellár Tamás szervezete és a balliberálisok valamint a Jobbik pécsi polgármester-jelöltje, Péterffy Attila.

“Gyurcsány erdőégetője vezényli a pécsi roncsderbit 

hirdetés

Mellárt előbb kivásárolták, most asszisztál

A színfalak mögött az amúgy egymást folyamatosan gyalázó pécsi bukott baloldali pártok, köztük a Jobbikkal vasárnap újabb hazugságra készülnek. Az eseményre szóló meghívót pedig azzal a Mellár Tamással küldették ki a sajtónak, akit előbb havi százezrekért vásárolt meg a baloldal, majd ő alkalmatlannak és elfogadhatatlannak nyilvánította Gyurcsány Ferenc pécsi polgármester-jelöltjét. Végül nyilván a pénz győzött a számos pécsi polgárt becsapó Mellárnál, és beadva derekát maga ajánlgatja az amúgy “arrogáns, hatalommániás és hazudozó Gyurcsány-portékát” a sajtó képviselőinek.

hirdetés

Az elmúlt tíz esztendőben a pécsi Fidesz és a KDNP a kormány segítségével és a pécsi polgárokkal azon dolgozott, hogy a több mint 40 milliárdos szocialista adósságot rendezze. Közte azt is, azt a három milliárdot, vagyis háromezer millió forintot, amit a pécsiek pénzéből jutalomként osztogattak egymásnak a mára bukott pécsi baloldal vezetői. Az elvégzett munka magáért beszél. Pécsett indult el a rezsicsökkentés, megújult a közlekedés, 21 év után végre több pénze van a városnak, mint amennyit költ, közben megújult a Belváros, épül az Egyetem, folyik a Modern Városok Program végrehajtása, s még sorolhatnánk.

Tudjuk, hogy ezek az eredmények azonban nem örök-érvényűek. Van még feladat bőven, hogy Pécs sikeres, értékeire büszke város lehessen. Ennek azonban legfontosabb feltétele, hogy megvédjük Pécset Gyurcsányéktól, megvédjük a “reggel, éjjel, meg este” hazudozóktól, ahogyan a pécsiek fogalmaztak: a “Csokitolvajoktól” és utódaiktól, hogy megvédjük Pécset a “maffiapártoktól”, ahogyan Juhász István korábbi pécsi szocialista pártelnök mondta a sajátjairól.

Megvédjük Pécset!”

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter