A Fishingnek sikerült az, amit utoljára a 90-es években lehetett látni Orfűn

A fesztivál bőven kinőtte a kempinget, sőt már-már a falut is. A 90-es évek magyar, német, holland turista-özönét idéző időket hozta vissza a faluba a FOO. 

Az idősebbek emlékezhetnek még arra, milyen volt Orfű a 90-es években. A legtutibb üdülőfalvak egyikeként virított a térképen, mozgalmas éjszakai élettel, diszkókkal, éttermekkel, magyar, német, holland csajokkal, családokkal és minden jóval, ami akkoriban jó volt. Aztán ez elmúlt valamiért, és bár Orfű mindig is egy kedves falucska volt és marad is, szépen lassan visszaállt egy nyugodtabb, csendesebb és álmosabb verzióra. Egészen mostanáig!

hirdetés

Fishing_netre3

A 10. Fishing On Orfű fesztivál ugyanis fogott egy időgépet, visszaforgatta az idő kerekét, és nyüzsgő, hangos, ám barátságos fesztivállá varázsolta a komplett települést. Falutáblától tábláig lehet érezni, hogy itt bizony emberek vannak, mégpedig több tízezres számban. Van is miért, rengeteg érdekes külső program van.

Fishing3_netre4

A FOO Nulladik napja amolyan bemelegítés volt, az 50 éves Lovasi pedig a színpadon ünnepelte meg a korát, amivel mindenki csak jól járt.

Lovasi9_netre4 Lovasi3_netre2 Fishing16_netre13

Fishing11_netre11 Fishing10_netre10

Kaja, pia, árak

A Fishing komolyan odafigyelt ezúttal a gasztronómiára is, még a vegánok is jóllakhatnak, ha akarnak. Az árak nem olcsóak, viszont egy fesztiválhoz képest rendkívül barátiak, sőt még a pécsi, belvárosi kocsmák és éttermek áraihoz képest is. A rövidek 700 forintba, a sörök 500 forintba kerülnek többnyire, és egy ezres körül egy liter fröccsöt is be lehet szerezni elviteles palackban – 13 borház közül lehet válogatni.

A kaja is rendben van, pár száz forinttól (hot-dog, pizzaszelet) akár a több ezer forintos “fine dining-ig” minden van, kinek mennyire bírja el a pénztárcája.

Fishing_netre2

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter