Szegény sorsú, györgytelepi romákat költöztetne üres pécsi lakásokba Mellár Tamás?

Ezt az első hallásra igen vad ötletet maga a professzor dobta be az ATV egyik műsorában. Mutatjuk a videót.

Mellár Tamás Györgytelepen

Mellár Tamás Györgytelepen (Forrás: ATV Szavazz rám című műsor)

hirdetés

Az ATV Szavazz rám című műsorában szerepelt a napokban Mellár Tamás, amikor is egy györgytelepi, igen szegény sorsú roma családdal való találkozás után arról beszélt a riporternek, hogyan lehetne segíteni az ilyen és ehhez hasonló családokon ( országszerte szerinte 2,5-3 millió ember él így).

“Nyilván külső segítség nélkül nem is lesznek képesek ebből kijönni. És ahol most voltunk, ott tulajdonképpen azt lehetett látni, hogy őket egy kis segítséggel, egy-két lökéssel őket olyan pályára lehetne rakni, ami néhány év alatt őket akár egy stabil életvezetésre is vihetné”

– magyarázza, majd bemondja ezt az üres lakásokról:

 

Vagyis Mellár Tamás arról beszélt, hogy

a népszámlálás adataiból tudni, hogy rengeteg jó minőségű, üres lakás van szabadon, Pécsett is,

amiket lehetne arra használni, hogy megoldódjon ezeknek a szegény családoknak a lakhatása, és akár az egészségügyi problémái is, amelyek a rossz életkörülményeikből (dohos, fűtetlen lakások) adódnak.

A professzor szerint

ideje lenne szembenézni ezzel a problémával, és kidolgozni olyan programokat, amellyel ezeken az embereken, családokon segíteni lehetne.

Eddig szerinte ez azért nem történt meg, mert “olyan kormányok voltak, amelyek bizonyos hatalmi, gazdasági érdekkörökbe voltak becsatornázva” – bármit is jelentsen ez a mondat.

Az ATV teljes adását itt meg lehet nézni, az ominózus, “családlátogatási rész” 18:15-től kezdődik.

Küldtünk kérdéseket a professzornak, hogy lehetősége legyen bővebben kifejteni azt, amiről a műsorban beszélt.

(A tippet köszönjük Krisztián olvasónknak; nekünk korábban kimaradt ez a műsor.)

UPDATE: Garantálni kell a lakhatási jogot – jelentette ki Mellár Tamás

Mellár Tamás rövid válaszban reagált kérdéseinkre. Azt írta:

“A jelenlegi kormány láthatóan nem tudja és nem akarja megoldani a szegénység kérdését. Az új, nem fideszes kormánynak garantálnia kell a lakhatási jogot. Haladéktalanul ki kell dolgoznia egy új szociálpolitikát, amely esélyt ad a leszakadó rétegek munkába állására és felzárkózására.”

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter