Halvány rózsaszínű, vöröses kő lesz az új Jókai téren!

Korábban elterjedt, hogy lila kő lesz majd Pécs legmediterránabb, ám boka- és cipőgyilkos terén. Hétfőn kezdi az önkormányat a felújítást, teljes burkolatcsere jön – több ütemben.

hirdetés

Már 2001-ben, azután egy évvel, hogy leburkolták, kiderült, hogy az a fajta kő totál rossz választás volt Pécsre. Azóta folyamatosan javítgatták a teret, de hiába, csak nem javult meg magától.

– Úgy döntöttünk, hogy a városüzemeltetési társaságnak teljes burkolatcserét kell végrehajtania. Nem ismétlődhet meg az a szarvashiba, hogy a tartósság kárára váljék a tér esztétikai megjelenése, ezért szakértők bevonásával kezdtünk hozzá az új térburkoló anyag kiválasztásához. A célunk, hogy évtizedekig kifogástalan állapotú, a városképbe illeszkedő anyaggal burkolják be a teret – közölte Pécs polgármestere.

Szeptember 26-án kezdődik a munka, a felújítás várhatóan 3-4 hónapig fog tartani.

Bár korábban többen attól tartottak, hogy lila kő kerül majd a Jókai térre, ez egyelőre szerencsére nem tűnik igaznak. Ugyanis halvány vöröses-rózsaszínű lesz!

Lila kővel burkolják majd a pécsi Jókai teret??? – OK!PÉCS

Kiírják a közbeszerzést a tropára ment Jókai tér új burkolatára. Nem is az ára tűnt fel, hanem a kő anyaga: itáliai porfír. Ami leginkább a lila árnyalataiban ismert. A pécsi Jókai teret nem kell bemutatni: torpára ment horvát kőben botladozhatunk évek óta, többször cserélték a hibás lapokat, ráment egy talicskányi pénz, de az időjárás nem kegyelmezett a burkolatnak: évről évre szétfagyott.

Páva Zsolt közölte, a 2001-ben átalakított tér tervezőinek közreműködésével határozták meg

“a tér új, helyi időjárási viszonyoknak ellenállóbb, de hasonló esztétikai értékekkel bíró burkolóanyagát, mely halvány vörös – rózsaszínes trentói porfír kőzet lesz, ugyanazzal a kiosztással és elrendezéssel, mint a jelenlegi burkolat”.

A burkolatcserét 3 ütemben csinálják meg, és új fákat is kap a tér majd.

Jokai ter ujjaepi tése - Térkép

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter