Hova viszi az MSZP-t a pécsi Tóth Bertalan?

Tóth Bertalan megválasztásával pécsi elnöke lett a legnagyobb, baloldali ellenzéki pártnak. Tóth kritikusai szerint ezzel a döntéssel az MSZP tovább halad a nagyrészt maga által teremtett lejtőn, hiszen – mint mondják – Tóth nem karizmatikus, hiányzik belőle az az integrálási képesség, ami szükséges lenne ahhoz, hogy a százfelé esett ellenzéket egy zászló alá gyűjtse, és különben is, valószínűleg csak a párton belüli egyik érdekcsoport bábja.

Mások úgy vélik – és én is így gondolom -, hogy Tóth egy fiatal, különösebben nagy kudarcokat nélkülöző politikus, akit háttérmunkája és jó problémamegoldó képessége okkal predesztinálhat egy politikai párt vezetésére.

Kritikusai két esetet tudnak a kontójára írni. Egyrészt Szili Katalin polgármester-jelöltségi kampányát, amikor ő volt a pécsi MSZP-elnök, illetve az ún. jutalombotrányt, de ez utóbbi esetében is túlzás lenne hatalmas felhördülésről beszélni.
Egy szó mint száz, az igazi szembenállás itt nem aközött mutatkozik, hogy ki milyen politikusnak tartja Tóthot, hanem aközött, hogy milyen elképzeléseik vannak a politikusi alkatról és vezetési stílusról. Egyáltalán nem főszabály az, hogy egy politikai pártot csak a legnagyobb szenvedélyességgel és pátosszal lehet irányítani.

Ott van erre példaként Gyurcsány és pártja és pontosan látjuk, hogy önmagában a kényszeres feltűnési kényszer nem eredményez sikert. Igenis, okos politikai megfontolások híján a látványos fellépésű politikai vezér csak pozőr.

Ami Tóth számára kardinálás kérdés lehet, az az, hogy végre tényleg arculatot próbáljon adni az MSZP-nek, ami Gyurcsány színre lépése óta képtelen önmagát bárhova is pozícionálni. Valahol tényleg nevetséges, hogy lényegében Gyurcsány volt az első vezető a pártban, aki látványosan nem technokrata, hanem ideológus volt és alatta veszítette el minden méltóságát és komolyan vehetőségét, nem mellesleg karakterét is az MSZP.

Az pedig mára sem változott, hogy az átlagos választópolgár semmilyen különbséget nem fedezhet fel az MSZP és a DK között.

Az Orbán-fóbia az egyetlen, amivel ki tudtak tűnni, a választási kampányban sem fárasztották magukat ennél elmésebb vagy bonyolultabb megfejtésekkel. Tóth előtt áll a feladat, hogy az eseti megállapodásokon felül egy olyan MSZP létrehozásába kezdjen, ami élesen meg tudja magát különböztetni a DK-tól, mert jelenleg csak ugyannak a tömbnek egy-egy részéről van szó.
És ha már itt tartunk, ugyanezt a munkát el kell végeznie a baloldali ellenzék egyéb pártjaival szemben is.

Szó se róla, aki ismeri az elmúlt 28 év belpolitikai történéseit, az csak örülhetne annak, ha az MSZP először 5 százalék alá esne – most 6 százalékon állnak, de ez önmagában nem sokat jelent -, majd de iure is megszűnne működni, de ugyanígy nyilvánvaló, hogy a mindenkori politikai palettának két oldala van. És ahogy az ember elnézi a wannabe forradalmárokkal teli, lunatikus DK-t, a bázisdemokráciájukba a látszat ellenére már belerokkant, Schiffer távozásával sokkal súlytalanabbá vált és ki tudja milyen jövő előtt álló LMP-t vagy a mikropártok halmazát, a maguk életképtelen, lehetetlen fantáziavilágaikkal; akkor csak arra a megállapításra juthatunk, hogy még az MSZP lehetne a legelviselhetőbb reprezentánsa a magyar baloldalnak. Nem szeretjük, meglennénk nélküle, de az életnek vannak kötelező kellemetlenségei.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter