Irtózatosan nagy ládát cipelt az egyik pécsi politikus a város főterére

Gyanítjuk, hogy azért, mert rengeteg ötletre számít az emberektől.

Egy nem is olyan kicsi, hidraulikus kézikocsi kellett ahhoz a bazi nagy ládához, amit Kővári János, az ÖPE vezetője cipelt egyik munkatársával a Széchenyi térre. Tippünk az, hogy a ma délutáni sajtótájékoztató egyik nagy meglepetése lesz ez a láda, illetve már nem lesz, mert most megírtuk!

hirdetés

Kővári ládája2

A láda egyébként tényleg nem meglepetés, mivel két nappal ezelőtt már elárulták, hogy lesznek ilyen úgynevezett ötletládák. Igaz, akkor még azért volt erre szükség – szerintük, hogy a pécsiek elmondhassák javaslataikat azzal kapcsolatban, hogyan húznák ki a várost a pénzügyi gödörből, vagyis a csődközeli állapotból, ami az ÖPE és az ellenzéki pártok szerint tény!

Azóta viszont sok minden történt, a Jobbik még árulással és erkölcsi hullasággal is megvádolta Kővárit, ráadásul Páva Zsolt is bejelentette, gond nélkül összehívja a képviselőket idő előtt, hogy akkor megbeszéljék Pécs anyagi helyzetét. A polgármester szerint ugyanis sem csőd, sem fizetésképtelenség nem fenyegeti a várost, “épp csak az ellenzék politizál és kelti ezt a hangulatot”.

Csőd ügy: A pécsi polgármester összehívja a képviselőket!!! – OK!PÉCS

Napok óta nyüzsög a pécsi ellenzék, minden ellenzéki politikus a pécsi csődről és pénzügyi válságról beszél. Páva Zsolt viszont összehívja a képviselőket, amire kevesen fogadtak volna.

Hogy ezek után az ÖPE mit fog mondani és bejelenteni ma délután, arról hamarosan beszámolunk. Addig is mutatjuk, hogy mekkora is valójában az a láda. Majdnem egy fél embernyi nagyságú, rengeteg ötlet belefér tehát:

Kővári ládája láda3

UPDATE: Kiderült a láda rejtélye és az is, hogy mire való!

Részletek ITT.

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter