Ismert és nyilvántartott pedofil zaklatja a pécsi gyerekeket

Egy fiatal férfi környékezett meg egy 9 éves kisfiút a belvárosban a napokban. Hosszan kísérgette a gyereket, és azt akarta, hogy a fiú a „barátja” legyen. A férfit jól ismeri a rendőrség, de tehetetlenek, mert nem történt bűncselekmény. Most kiképzés indul az iskolában, hogyan védekezzenek a pedofilok ellen – tudta meg az OK!PÉCS.

A férfi március 4-én délután a Széchenyi téren szólította le a gyereket, majd egészen a Kossuth térig kísérete kísérte, miközben folyamatosan kérdezgette, hogy “leszel–e a barátom”. Miután a kisgyerek nem válaszolt, a férfi mérgesen otthagyta – áll abban a körlevélben, amelyet az egyik belvárosi iskola küldött ki a szülőknek.

hirdetés

A kisfiú szülei rögtön feljelentést tettek a Pécsi Rendőrkapitányságon, ahol

a gyerek a rendőrök által mutogatott fényképekről egyértelműen felismerte a zaklatóját, de a térfigyelő is rögzítette, ahogy a férfi a gyerek mellett sétál.

Látta a kamera is, mégsincs ügy

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az OK!PÉCS kérdésére csak annyit közölt, hogy nincs semmilyen ügy, mert nem történt bűncselekmény.

hirdetés

Az iskolát azonban egy levélben nyugtatják a rendőrök, amelyben elismerik, hogy van egy férfi, aki miatt fel kell majd készíteni a gyerekeket arra, hogyan hárítsák el a beteges közeledését.

„Mi is keressük a jó megoldást arra, hogy további hasonló esetek ne forduljanak elő.  Mivel az érintett férfi adatait nem tehetjük közzé, az iskolákat fogjuk felkeresni és tájékoztatni, kérve, hogy továbbítsák az információt a gyerekek és a szülők felé. A gyerekeket fel kell készíteni egy hasonló inzultusra, elmondani nekik, mit kell tenniük, kitől kérhetnek segítséget ilyen esetben. Kollégáim hamarosan felkeresik az Önök intézményét is, és elmondják a szükséges információkat”

– áll abban a levélben, amit az érintett iskola igazgatójának küldtek a rendőrök.

Az iskola ezt követően hivatalosan is értesítette a fenntartót az esetről, és kérték a Pécsi Rendőrkapitányságot, valamint a hivatali szerveket, hogy fokozottabb járőr jelenlétet biztosítsanak Pécs belvárosában az iskolaidő után, a kora délutáni órákban.

– Egyben kértük azt is, hogy a Polgárőrséggel és a Közterület felügyelettel együtt eljárva folyamatosan kontrollálják a közterületek kameráit és szűrjék ki a gyanús alakokat – folytatódik az igazgató szülőknek küldött levele.

“Mindent megmozgatunk, hogy ne legyen probléma, kértünk több rendőrt, úgy érezzük, hogy van erre szándék”

– mondta az OK!PÉCS-nek az érintett iskola igazgató helyettese, Szalainé Fábián Zsuzsanna.

Négy tanács pedofilok ellen

A rendőrság lapunknak küldött levelében azt javasolja, erre oktassuk ki a gyereket, ha jön a pedofil:

  • Ne álljon szóba idegennel!
  • Idegenekben (még ha kedvesek is) ne bízzon meg, és soha ne menjen velük sehová, még akkor sem, ha csak útbaigazítást kér!
  • Ha a gyermek az utcán veszélyben érzi magát, kérjen hangosan segítséget a járókelőktől, menjen be egy boltba, vagy egy közintézménybe, szólítson meg egy egyenruhás rendőrt!
  • Érdemes a gyermek telefonjára telepíteni a „Kezedben a biztonságod” applikációt, amellyel telefonálás nélkül is lehet segítséget kérni (gombnyomással, headset zsinór kihúzásával). Az alkalmazás ezt követően riasztja a szülőket, illetve azt, akit beállítanak az alkalmazásban. Pécsett a rendőrségi központba is lehet riasztást indítani.

A férfi természetesen szabadlábon van, tehát nem árt vigyázni mert délutánonként a belvárosban mustrálja a gyerekeket, persze a rendőrség szerint csak addig, amíg nem követ el bűncselekményt!


 

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter