Kamerákkal figyeltetnék a bérlakásokban élőket Pécsen

Száznál is több kamerával figyelné meg a bérlakásokban lakókat a Pécs Holding – derül ki ebből az önkormányzati bizottsági anyagból. A dokumentum szerint nem igen van más lehetőségük, ha nem akarnak rendszeresen százmilliókat költeni amiatt, mert szétverik, felgyújtják, megrongálják a lakásokat és a lépcsőházakat.

Több mint 32 millió forintot költene el erre a Pécs Holding és száznál is több kamerát szerelnének fel ezekbe a bérlakásokba, pontosabban a bejáratok környékére és a lépcsőházakba.

hirdetés

Holdingos kamerák

A Népjóléti és Sportbizottság számára készített anyagból kiolvasható az is, hogy ezekkel a lakásokkal, pontosabban az ott élőkkel van a legtöbb gond, a kamerák pedig arra kellenek, hogy bizonyítani lehessen a károkozást.

Még nem biztos, hogy felszerelhetik a térfigyelőket, erre ugyanis a Közgyűlésnek kell majd rábólintania egyszer.

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter