Két “kormányközeli” rektor-jelölt is indul Pécsen

Az mindig jobb, mintha csak egy lenne.

Immár nyilvános és hivatalos, négyen is a PTE rektorai szeretnének lenni. ABC-sorrendben:

hirdetés
  • Bachmann Bálint,
  • Betlehem József,
  • Gábriel Róbert és
  • Miseta Attila

Mindannyian komoly szakemberek és régi motorosok a pécsi egyetemen. Ketten azonban a szokásosnál is jobb kapcsolatokat ápolnak a kormánnyal: Miseta és Betlehem.

Utóbbi az emberminisztérium miniszteri biztosa is volt, előbbi pedig az AOK dékánjaként is komolyan és nyíltan támogatta a jobboldalt Pécsett.

Kincstári pletykák szerint ő a legerősebb!

Kincstári pletykák szerint ő a legerősebb!

Miseta lesz a befutó?

Kincstári pletykák szerint Miseta pozíciója erősebb; mind a belső, mind a külső támogatottsága nagy, tehát egyértelműen őt tartják a legfőbb esélyesnek. Az orvoskar eddig is különösen felül reprezentált volt a PTE életében, ami persze érthető, hiszen a legtöbb pénzt ez a kar hozza. Nem véletlen az sem, hogy a Modern Városok Programon belül gigantikus pénzek mennek a kar feljlesztésére is. 

Misetára a katonás fegyelem jellemző – mondták róla munkatársai, és nem véletlen az sem, hogy pályázatában

Erwin Rommel, a  Deutsches Afrikakorps első parancsnokának, illetve a normandiai partraszállásnál a védekező német csapatok vezetőjének

egy mondatát idézte: „Ne adj olyan parancsot, amit nem lehet végrehajtani!”

Betlehem

Betlehem József sem áll rosszul, de nála bizonyos szempontból inkább hátrány a kormányzati múlt, mint előny.

Innováció és piacképes képzés

A mi szerkesztőségi véleményünk szerint (bármennyire is nem érdekel ez senkit) a pécsi egyetemnek

Bachmann Bálint tenné talán a legjobbat.

Egyrészt a viszonylag fiatal kora miatt, másrészt azért, mert nemzetközileg is elismert, igen komoly innovációk, izgalmas programok történnek a Pollackon (vagyis hivatalosan a PTE Műszaki és Informatikai Kar) – erről majd egy későbbi cikkünkben részletesen is beszámolunk; és nem utolsó sorban piacképes képzést nyújtanak a diákoknak. Ami manapság különösen nem hátrány.

Bachmann

Fiatal reálos!

Bachmannal tehát ugyan vélhetően megszűnne az orvoskar “kiváltságos szerepe”, vagy legalábbis a hangsúlyok elbillennének más irányba is. Pályázatában a legfontosabbnak azt tartja, hogy

„A jövő felsőoktatásának kulcs szavai: verseny, minőség, teljesítmény és siker”.

December közepén kiderül, ki lesz a befutó, a rektorválasztó szenátusi ülés ugyanis december 18-án, 14 órakor lesz. Akit mélyebben érdekelnek a jelöltek programjai, az KATTINTSON IDE.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter