Kétszer büntettek meg egy pécsi kislányt a buszon, pedig nem kellett volna?

A Tüke Busz ellenőreiről van szó. Páva Zsolt azonnali belső vizsgálatot rendelt el az eset miatt miután kitudódott.

Azonnali belső vizsgálatot rendelt el Páva Zsolt, Pécs polgármestere a városüzemeltetési társaságnál (BIOKOM), amiért sajtóhírek szerint annak ellenőrei kétszer is megbüntettek egy 13 éves kislányt, mert bár volt érvényes bérlete, nem tudta felmutatni diákigazolványát. Mint kiderült azért, mert elvesztette.

hirdetés

Bár a diák elindította az új igazolvány beszerzését, és erről hivatalos dokumentummal is rendelkezett, az ellenőrök újra  megbüntették pár nap múlva – ráadásul egyikük ugyanaz volt, aki előtte is kirótta a büntetést a gyerekre.

“Nem szeretnék senkit megvádolni visszaéléssel, egy sajtóhírből sem vonnék le messzemenő következtetéseket, de szeretném, ha pontosan és hitelt érdemlően választ kapnánk arra, mi történt. Ha bebizonyosodik, hogy az ellenőrök visszaéltek a hatalmukkal, akkor súlyos következményekre számíthatnak. Az önkormányzat cégének munkatársaitól elvárom, hogy tisztességesen és emberségesen végezzék a munkájukat, senki nem engedheti meg magának, hogy bárkivel, de különösen gyerekekkel tisztességtelenül bánjon”

– indokolta a vizsgálat szükségességét Páva Zsolt.

A polgármester közölte, amennyiben a család igényt tart rá, felajánl annyi buszjegyet a kislánynak, amennyi szükséges számára új diákigazolványa elkészültéig (nehogy a remek ellenőrök újra megbüntessék. A kisdiáknak ugyanis napi négy buszjegy kellene, hogy el, illetve hazajusson az iskolából).

UPDATE: Az anya megköszönte

A sztorit elsőként a Pécsi Stop hozta le, ők most megszólaltatták a kislány édesanyját is. Az asszony azt mondta, köszöni a polgármester felajánlását, de már megvették a májusi bérletet. Azt kéri azonban, hogy Páva Zsolt “tartsa meg” ezeket a szimbolikus jegyeket, hogy ha más dikákokat is megvágnak a Tüke Busz ellenőrei, akkor rajtuk is segíthessen.

(Borítóképünk illusztráció!)

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter