Kevesebbet ér-e azok véleményszabadsága, akik elutasítják Alföldi elveit, vagy csak szeretni szabad?

Alföldi Róbert az elmúlt években az elnyomásban élni szerető és abban élvezetet találó művész archetípusa lett, Schilling Árpád kollégájával közösen. Sőt, a regnáló hatalom annak idején annyira elnyomta, hogy még a Nemzeti Színház éléről sem váltották le.  Alföldit ugyanis nem eltávolították az igazgatói posztról, hanem véget ért a megbízatása.

Egyszer valaki elmagyarázhatná, hogy egy határozott időre szóló szerződés lejárta miért számít kirúgásnak, mert azóta is izgatottan várom a megfejtést.

És félreértés ne essék, véletlenül sem gondolom róla azt – amennyiben ez egyáltalán számít -, hogy tehetségtelen lenne. Pontosan az ellenkezőjét tartom igaznak. Színészként is volt szerencsém látni, például a Nemzeti Színház első előadásán Luciferként és remek alakítást nyújtott. Tehetséges embereknek nem kellene arra kényszerülniük, hogy kurzusokat szolgáljanak ki, minekutána rájuk mindig szükség van.

Ezért különösen dühítő, hogy ő is azzal a galerivel tart, amibe sokan – jobb híján, hisz mást nem tehetnek – tartoznak.

Mély keserűségére most sem nyomják el, azt csinál, amit akar. Teljesen természetes dolog, hogy pár helyre nem kap meghívást, így megy ez mindenhol a világban az olyan művészekkel, akik felvállalják a világnézetüket és sarkalatos, közéleti kérdésekben is véleményt formálnak. Miért gondoljuk azt, hogy azok véleményszabadsága, akik elutasítják Alföldi elveit, kevesebbet ér, mint Alföldié?

A felvetésem apropója az, hogy kiderült, miért nem tarthatták meg azt a bizonyos előadást Alföldi főszereplésével a Zsolnay Színházban.

Vincze Balázs, a ZSÖK ügyvezetője ugyanis – elmondása alapján – nem szeretett volna asszisztálni egy politikai aktivista újabb performanszához.

Nem szólt rá senki felülről, nem irányították a kezét, saját, a művészetről alkotott véleménye vezette a döntésben. És amíg Bödőcs nyilvánvalóan megtarthatta a saját estjét (bár véleményem szerint ő is komoly minőségromláson ment át, mióta a legkiválóbb hazai humoristából átképezte magát humoralistává, aki már arra is felvág, hogy 11 különféle módon tud utalni a miniszterelnökre), mivel, ha egyre ritkábban is, de szekértáboroktól független humorral is operál, addig

Alföldi az elmúlt években elérte azt, hogy minden megjelenése és felszólalása, színpadra lépése és elhangzott mondata politikai akcionalitássá váljon. Ő vívta ki magának ezt a szerepet, büszkén állt bele a Nemzeti Színház élén töltött utolsó éveiben is vagy későbbi, közéleti szerepvállalásaikor, Kossuth téri tüntetéstől a Pride megnyitón mondott beszédéig. Amikkel a világon semmi gond nincs!

Egy normális világban az ember nem méricskél, nem végez egzisztenciális megfontolásokat, hanem azt teszi, amit az esze és a szíve diktál. Ettől még minden akciót reakció követ. Lesznek olyan szalonok, ahol bizonyos világnézetű embereket nem látnak szívesen. Soha nem volt ez másképp.

A kérdés megint csak az, hogy miért dől össze a világ, ha annyi idő után ezt páran a baloldalon is megtapasztalják?

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter