A pécsi Tóth Bertalant választották az MSZP parlamenti frakcióvezetőjének szerdán Budapesten – jelentette be Molnár Gyula, az ellenzéki párt elnöke a képviselőcsoport ülése után tartott sajtótájékoztatón. Tóth Bertalan “kőkemény” ellenzékiséget ígért, és közölte azt is, hogy lemond az MSZP Baranya megyei elnöki posztjáról.
A június 25-én megválasztott Molnár Gyula azt mondta, tíz napja pártelnök, ezen békés és gyors időszak alatt lezárták a változást a pártban. Jelezte, innentől kezdve kevésbé a belső dolgokról, sokkal inkább arról szeretnének beszélni, hogyan politizál az MSZP, milyen országot képzel el.
Tóth Bertalan elmondta, a frakció szinte egyhangúlag hozta meg döntését a személyi kérdésekről. Hozzátette: általános frakcióvezető-helyettes lett Burány Sándor, és frakcióvezető-helyettessé választották Szakács Lászlót, Tóth Csabát és Varga Lászlót. A frakcióigazgató Velez Árpád – közölte.
Tóth Bertalan lemondott Baranyában
Sikerült utolérnünk Tóth Bertalant, aki elmondta, azzal hogy frakcióvezető lett, nem fog elszakadni Pécstől, ugyanúgy figyelemmel kíséri a helyi ügyeket, tart fogadóórákat mint eddig. Elmondta ismét azt is, úgy gondolja, hogy egy embernek csak egy feladata legyen, ezért mondott le az MSZP Baranya megyei elnöki posztjáról, a parlamenti szocialista frakció vezetése egész embert kívánó feladat. A megyei elnöki feladatokat a tisztújításig Szakács László alelnök fogja ellátni.
Tóth arról is beszélt, hogy az eddigi közérdekű adatigénylési perei folyamatban vannak és ezeket viszi tovább. Jelenleg például a Magyar Postától, a Magyar Nemzeti Kereskedőháztól, az MNB-s alapítványoktól igényelt adatot, így várható még hasonló botrány, mint ami az MVM-es gázbizniszes adatok nyilvánosságra kerülésekor volt.