Komoly változások jönnek a pécsi tömegközlekedésben szeptembertől

És nem csak az őszi menetrend miatt, hanem mert 18 csuklósbuszt kivonnak a forgalomból. Mondjuk a lényeget. 

A Tüke Busz 18 db. csuklós buszt von ki a közlekedésből és átszervezéssel kell megoldaniuk a hiányt. Kiszámolták, ha  szólóbuszokkal pótolnák ezeket, akkor kb. 100 millió forint plusz kiadásuk lenne. Így nem volt mese, felmérték az utasszámot, az igényeket, osztottak és szoroztak.

hirdetés

A Jogi és Ügyrendi bizottság előterjesztése szerint a BIOKOM Nonprofit Kft. Mobilitási Központja kialakított egy olyan buszhálózatot, mellyel könnyebb elérni a folyamatosan fejlődő Klinikai tömböt, illetve fejlődik Kertváros, a Mecsekoldal, Patacs, Ledina és Rigóder környék közlekedése is. A tervek szerint jelentősen több és gyakrabban induló szóló busz és kevesebb csuklós autóbusz fog közlekedni a város útjain úgy, hogy az az utazóknak nem okoz kényelmetlenséget.

A hálózatfejlesztés kétütemű, az elsőt már ismerjük, mert a nyári menetrend már ez alapján készült, míg a második ütem szeptember 1-től élesedik. Ami biztos: lesznek gyorsjáratok; új közvetlen buszjáratok, vagyis ezzel kevesebb átszállás lesz – a tervek szerint.

És 9 pontban lényeg:

1. Reggeli gyorsjáratokat indítanak 155-ös jelzéssel, melyek a Honvéd utcán érik el az Ifjúság útját. A Honvéd utcán új megálló lesz. A Mobilitás Központ ettől azt várja, hogy ezzel csökkenteni lehet a Klinikák buszfordulót érő terhelést, illetve az autóbuszok a reggeli csúcsforgalomban elkerülhetik az Ifjúság útját.

2. Az 1-es és az 55-ös járatok Kertváros felé megállnak a Tüzér utca megállóban is.

3. Gyorsjáratok indíthatóak a 3-as és 6-os vonalakon 3E és 6E jelzéssel. A gyorsjáratok az utazóknak néhány perccel gyorsítják a Belvárosba való bejutást a reggeli időszakban.

4. Céljáratok indulnak a Fagyöngy utcából és a Malomvölgyi útról az 1-es vonalon Uránváros felé. Közvetlen járat indul Újhegyről Kertváros és Klinikák felé a 30Y vonalon.

5. Gyorsjáratok indulnak a Fagyöngy utcából és a Malomvölgyi útról a Belváros irányába 107E és 109E jelzéssel. A 107-es járat 107E jelzéssel Deindolig és Nagydeindolig hosszabbodik meg. A 107E járatok Uránváros felé az új, Szigeti út, Szántó K. J. utca megállóban állnak meg. Optimalizálják a 42-44-39-es járatok menetrendjét.

6. A 60-as járatok gyakrabban startolnak reggelente, illetve István-aknáról több indítás történik a 60-as jelzéssel, illetve Újhegyről is indul 60-as reggel.

7. A 141-es járat a gyorsjárati struktúrához igazodóan 41E jelzéssel indul.

8. Délutáni időszakban a 41-es járatok a szólósítás miatt 30 helyett 20 percenként indulnak.

9. A 22-23-24-es járatok délelőtt is a Fagyöngy utcából indulnak. Az előkészítés alatt álló Fagyöngy utcai járművezetői pihenőhelyiség megépülése esetén a viszonylatok indítóhelye egész napra a Fagyöngy utcába kerül.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter