Közönség nélkül a POSZT: eltűnt a fesztiválhangulat

Az idei POSZT egyik legnagyobb kérdése volt, hogy elfogadja-e a közönség a Zsolnay Negyedet a Sétatér helyett. Lassan a fesztivál felénél járunk, de az eddigi napok tapasztalatai alapján egyértelmű a válasz: nem. Ez talán azt is jelenti, hogy ez volt az utolsó kísérlet, hogy valami új történjen a Színházi Találkozón.

hirdetés

Már idén év elején világossá tették a POSZT szervezői, hogy nem félnek komoly kockázatot vállalni, és a 2012-es kudarc ellenére újra mepróbálják a Zsolnay Negyedbe csábítani a színházi találkozóra kíváncsi közönséget. Belevágtak, kibérelték a kulturális negyedet, ahová amolyan “fesztiválvárost” álmodtak meg, sőt voltak annyira optimisták is, hogy ettől a lépéstől  7-8 millió forint plusz jegybevételt vártak előzetesen. Az eddigi tapasztalatok azonban azt mutatják, a pécsieket nehéz kimozdítani a belvárosból.

– Annyian vannak, mint a karcagi könyvtárban – foglalta össze az egyik kitelepült vendéglátós a péntek esti helyzetet a Zsolnay Negyedben a POSZT várhatóan legpörgősebb napján. Az azóta eltelt napokban maximum 250-300-an tették egyszerre tiszteletüket a Zsolnayban, a két nemzetközi szinten is jó nevű előadó, a Deladap!, Che Sudaka koncertjére pár tucatnyian vettek jegyet, ami jól mutatja az érdektelenséget. Igaz, az idő sem volt valami rózsás.

Alapvető hibaként értékelhetjük, hogy a POSZT honlapjáról egész egyszerűen alig tudtuk kisilabizálni, hogy akkor hova kérnek jegyet, illetve melyik helyszín ingyenes. A Sétatéren egyértelmű volt a helyzet, lehetett enni-inni szabadon. Ezek alapján nem csoda, ha alig indul el valaki a Negyedbe. (A cikk írásakor, hétfő kora délután pl. nem elérhető a honlapjuk.)

poszt1

Sokaknál az is kiverte a biztosítékot, hogy mivel rosszul fogytak a jegyek a Kodály Központba meghirdetett koncertekre, így az utolsó előtti pillanatban leakciózták az árakat. Így volt, aki 4-6000 és akadt, aki 1000 forintért nézhette meg Lajkó Félix lemezbemutatóját, vagy a Budapest Klezmer Band koncertjét.

A kitelepülők folyamatosan hőzöngenek, és ezt el is mondják a vendégeknek. Szerintük ugyanis a forgalom minimális, ráadásul június 18-án szombaton, a POSZT Gála estéjén már ott sem lehetnek, aznap reggel el kell hagyniuk a helyszínt.

A POSZT szervezőinél rákérdeztünk, hogy miért nem lesznek programok a Negyedben a zárónapon. Azt válaszolták, hogy nem is terveztek semmilyen programot szombatra, mert szerintük az eddigi években sem voltak a gála napján egyéb programok.

A magyarázat némiképp sántít, hogy a Sétatérről sem tüntették el a vendéglátósok standjait a korábbi években a gála napjára. A kitelepülők elmondták az OK!PÉCS-nek, hogy a tudomásuk szerint egy lagzi miatt kell elhagyniuk a helyszínt az utolsó napon. A ZSÖK megerősítette ezt az információt a portálunknak, hogy valóban lesz egy esküvő, de úgy nyilatkoztak, hogy ez csupán az E78 épületében zajlik és az eseményt már tavaly ősszel lekötötték. Azt is hozzátették, hogy a bódék elbontására azért van szükség, mert aznap a Negyedben már nincsenek programjai a POSZTnak, és a faházakat a másnap kezdődő Sétatér Fesztivál helyszínén kell felépíteniük.

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter