Lenyúlta a ház pénzét a közös képviselő

Magára költötte az egészet. 2 évig élt mint Marci Hevesen.

Egy pécsi társasház közös képviselője 2012. és 2014. közötti időszakban a társasház házipénztárából több alkalommal vett fel pénzt saját részére, amellyel később nem tudott elszámolni – közölte a rendőrség.

hirdetés

A pénzfelvétel egy részét hamis okirattal próbálta leplezni, de az elszámolásnál a közel egymillió forintos hiányt már nem tudta eltüntetni a könyvelésből. A lakóközösség amint rájött a hiányra, leváltotta a képviselőt és feljelentést tett a rendőrségen. A nyomozók a beszerzett bizonyítékok alapján a közös képviselőt, egy 63 éves pécsi nőt 2015. november 3-án hallgatták ki gyanúsítottként. Vele szemben sikkasztás bűntett és hamis magánokirat felhasználása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatódott a büntetőeljárás.

A napokban a Pécsi Rendőrkapitányság az ügy nyomozását befejezte, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékességgel rendelkező ügyészségnek.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter