Magát jelentette fel Karesz atya, de a rendőrség már nem nyomoz

Azt mondják ugyanis, hogy nem követett el bűncselekményt az a pap, akit a pécsi püspök azonnali hatállyal felmentett a papi hivatással össze nem egyeztethető kapcsolat miatt.

A rendőrség a HVG-nek erősítette meg, hogy a pap jelentette fel saját magát. A rendőrség azt írta, tekintettel arra, hogy a cselekmény nem bűncselekmény, a kiskorú veszélyeztetése gyanújával indult nyomozást ma megszüntette. A nyomozásban beszerzett  tanúvallomások szerint

hirdetés

a férfi cselekedetével az akkor még kiskorúak testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését nem veszélyeztette,

más bűncselekmény elkövetésének gyanúja nem merült fel.

Gál Károlyt fiatalkorú veszélyeztetése miatt függesztette fel a pécsi püspök. A pap saját magát jelentette fel a püspöknél is, és a “papi hivatással össze nem egyeztethető kapcsolatot” vallott be – közölte korábban a püspök, aki meg is nevezte (teljes névvel a papot).

A plébánosnak, aki egyébként a pécsi Ciszterci Gimnázium hittantanára is, egy Pécsett tanuló gimnazista fiúval volt viszonya – az első hírek szerint. Erről ITT írtunk bővebben.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter