Már 31 ezren szóltak, hogy nem mennek suliba hétfőn!

Országos demonstráció lesz holnap, több tízezren jelezték, nem mennek vagy nem viszik iskolába a gyereküket. Több száz pécsi és baranyai is résztvesz a tiltakozásban. 

Már a kockás inges akció is eléggé pörgött Pécsen, és úgy tűnik, hogy a hétfői intézményesített “lógás” is nyitott fülekre talált.

hirdetés

“Kedves Szülők!

Mi lenne, ha mi szülők is segítenénk a tanárokat, és egyértelműen jeleznénk a Tisztelt Kormányzat felé, hogy valódi és eredményes változást szeretnénk az oktatásban, nem csak a szokásos látszatintézkedéseket és uszító propagandát.
Sztrájkoljunk mi is! Ne engedd a gyerkedet 2016. FEBRUÁR 29-ÉN iskolába! Három nap hiányzást igazolhat a szülő, legyen ez az első figyelmeztetés! Fogjunk össze, így a gyerekek felügyelete is megoldható aznapra és láthatóvá válik az is, hogy MI, szülők szeretnénk-e a változást! Oszd meg a bejegyzést, hogy minél többen csatlakozzanak!”szól a felhívás a Nem leszek suliban nyilvános Facebook csoportban. Az akcióhoz már 29 ezren csatalkoztak, ennyien nyomtak arra, hogy “ott lesznek”. Vagyis nem lesznek – pontosabban.

Na, de mit csináljon a gyerek suli helyett? Ha a szülő vigyáz rá, akkor nincs gáz, de ha nem tud, akkor arra is kínál megoldást a tiltakozás, illetve a tanárokkal való szolidaritási akció egyik szervezője. Méghozzá lokálisan is. IDE kattintva feltárulnak a pécsi és baranyai lehetőségek a szülői engedéllyel lógók számára. Pécsett például már 6 iskola van, amelyik alternatív gyermekfelügyeletet és játékos programot kínál azok számára, akik hétfőn kihagynák az iskolát. Baranyában a Harkányi Gyógyfürdő hirdetett kedvezményes belépőt hétfőre, 50%-al olcsóbban be lehet jutni pancsolni, mint máskor, de “szauna szeánszok” is lesznek.

Reagált a kormány is

Mindeközben Sipos Imre közoktatásért felelős helyettes államtitkár levelet küldött minden iskolaigazgatónak, hogy ne feledjék, február 29-e ugyanúgy tanítási nap, mint a többi – számol be az Index a kettős Mérce blog alapján.

Az oktatási államtitkár pedig pénteken bejelentette, hogy összesen 38 milliárd forintos pluszforrást biztosít a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) számára, ez magában foglalja a 17 milliárdos adósság konszolidációját is. Palkovics László azt is közölte, hogy július 1-jétől teljesen átalakítják a KLIK-et, hogy egy olyan szervezet jöjjön létre, amelyik “nagyobb mértékben szolgálja az oktatás ügyét és nagyobb mértékben lesz partner az iskolák számára”.

Ezen a honlapon egyébként feliratkozhat az, aki kihagyná az iskolát holnap. Egyelőre 76-an tették ezt meg – köztük számos pécsi és baranyai is.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter