Most már állami cég is keres befektetőket Pécsre

Akár egy Mercédesz nagyságú üzem is elférne a városban, ugyanis 550 ezer négyzetméter várja a befektetőket. Ekkora területre ötször is beférne egy autógyár.

Mostantól az államnak is érdeke, hogy Pécsre keressenek, csábítsanak befektetőket, ugyanis megvásárolta a pécsi Déli Ipari Parkot az Inpark. Ez a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. cégcsoportjának márkaneve, tehát egy 100%-ban állami cégről van szó.

hirdetés

Déli Ipari Park

Mint az a cég honlapjáról is kiderül,

az Inpark olyan ipari ingatlanok fejlesztésével foglalkozik, amelyek a hazai és nemzetközi piaci szereplők igényeit is kielégítik.

Ezenkívül fejleszteniük kell az országos iparipark-hálózatot is. Ennek érdekében pedig portfóliójukat folyamatosan bővítik,  elsősorban sztenderd, illetve egyedi ügyféligényekre szabott (built-to-suit) létesítmények megvalósításával.

Az állami társaság tehát kivásárolta az osztrákokat, akik eddig benne voltak a Déli Ipari Parkba. Most 550 ezer négyzetméternyi iparterületre kell befektetőket találni. Ez hatalmas, elférne benne öt kecskeméti Mercédesz gyár is.

Inpark terkep

– Pécsi fejlesztési területünk mind gyártással foglalkozó, mind logisztikai tevékenységet végző cégek részére megfelelő, illetve olyan cégek számára is kiváló választás lehet, melyeknek országos depóhálózatra van szükségük – mondta az önkormányzati lapnak az állami társaság. Kiemelték: értékesítési csapatuk számos befektetővel és nemzetközi ingatlanközvetítő ügynökséggel tárgyal folyamatosan az ipari park hasznosításáról.

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter