Mától mindenét elégethetik annak a hajléktalannak, akit az utcán találnak

Mostantól ugyanis hatályba lépett “a közterületen életvételszerű lakhatást jogellenessé nyilvánító” rendelkezés.

Keményen szabályozza mától a kormány a hajléktalan életet. A tervek szerint véget vetnek az utcai sátrazásnak, kartonpapír-kunyhóknak, padon alvásnak és mindannak, amivel az utcán élés együtt jár.

hirdetés

A rendelet értelmében komoly szankcióra számíthat az a fedél nélküli, aki nem hajlandó együttműködni az ellátó szolgálatokkal, és továbbra is inkább a szabad eget választja a szállók helyett. Elzárásra számíthat az a hajléktalan, aki a felszólítás ellenére nem vállal közmunkát, illetve 90 napon belül háromszor “kapják el” az utcán.

Mindenüket elégetik

A rendelet értelmében a hajléktalannak minden ingóságát (akár a régi, családi fotókat is) meg kell semmisítenie az önkormányzatnak, vagy a rendőrségnek, ha a fedél nélküli nem hajlandó az együttműködésre. Erre helyi szabályozást kell kidolgoznia minden városnak, illetve gondoskodnia kell a cuccok tárolásáról is (ameddig meg nem semmisíti azokat).

Nem ám csak úgy elégetik majd ezeket, hanem komolyan listázni kell, hogy mit semmisíteneke meg, és minek mennyi a becsült értéke.

Rékérdeztünk a pécsi önkormányzatnál arra, hogy ez Pécsen hogyan is fog kinézni. Amint válaszolnak, frissítünk!

Pécsen senkinek nem kellene az utcán élnie

Korábban megkerestük a Támasz Alapítványt, amely az egyik legfontosabb hajléktalan ellátó szervezet Pécsen – de nem az egyedüli. Hajdu Krisztián, a szervezet szakmai vezetője akkor azt mondta (igaz, a pontos szakmai javaslat, törvény-szöveg ismerete nélkül), hogy jónak tartja a kormányzati szándékot.

– A szándék jó, mert a mi célunk is az végsősoron, hogy eltűnjenek az utcáról a hajléktalanok. A gond az, hogy bár Pécsen bőven van férőhely, senkinek nem kellene az utcán élnie és aludnia, sokan mégis inkább ezt választják, és nem mennek be a szállásokra – magyarázza a szakember, aki szerint egyébként Pécsen egészen biztosan, de országosan is jelentősen csökkent a hajléktalanok száma. Elsősorban a közmunka miatt, illetve azért, mert ma könnyű munkát találni.

– Tehát, aki akar, az ma tud dolgozni, ezt mi is tapasztaljuk. Pécsett is jelentősen csökkent a fedél nélküliek száma, felszívta őket a közmunka, illetve a sok alkalmi lehetőség. Azok maradnak az utcán azonban, akik “meg akarnak halni”. Nem tudnak dolgozni; mert például betegek, vagy mentálisan sérültek; vagy annyira elkeseredettek, hogy ezt az úgynevezett passzív öngyilkosságot választják inkább – mondha Hajdu.

A szakember szerint kérdéses, hogy emiatt mekkora sikerrel lehet majd ezeket az embereket rávenni arra, hogy használják a szállásokat; nekik ugyanis nem hajléktalan szállón, hanem kórházban, pszichiátrián vagy a nyugdíjas otthonban lenne a helyük.

UPDATE: A pécsi önkormányzat szerint felkészültek mindenre

Pécsett is az országos jogszabályoknak megfelelően kell eljárni, nincs külön új helyi szabályozás – közölte érdeklődésünkre az önkormányzat. A városban a téli időszakban (november 1 és április 30 között) közel száz (96) férőhely nyílik meg pluszban, három szervezet működtetésében (Máltai Szeretetszolgálat, Remény háza, TÁMASZ Alapítvány Pécs)

Ezen túlmenően a TÁMASZ Alapítványnál már felkészültek arra, ha szükséges akkor további férőhelyek biztosításával befogadják azokat, akik eddig nem vették igénybe az ellátást, a folyamatokat nyomon követik a szervezetek és ezek tudatában döntenek férőhelybővítésről.

Amennyiben szükség lesz a bővítésre, úgy az önkormányzat támogatni fogja ebben a segítő szervezeteket. Azt is fontos tudni, hogy jelenleg olyan egyeztetések zajlanak, amelyek az esetleges férőhelyszámbővítés és annak finanszírozási kérdéseit igyekeznek kezelni jogszabályokkal – tudatta az önkormányzat.

A hajléktalanok ingóságait, személyes tárgyait majd a közterület-felügyelet fogja a felelős őrzés szabályai szerint tárolni, megsemmisítésről nincsen szó egyelőre, mindössze akkor, ha a tárgyakért a hajléktalan huzamosabb ideig nem jelentkezik. Ez eddig is így működött az ellátórendszerben. A szervezet szoros együttműködésben dolgozik a rendőrséggel, közös járőrszolgálatok képében például.

A pécsi önkormányzat egyébként évente 45-55 millió forinttal támogatja a hajléktalan segítő szervezeteket, de emellett például ingatlanok biztosításával, felújításokkal, fejlesztési pályázati összegek előteremtésével is segít – közölték érdeklődésünkre.

1000 ember jön az utcáról enni, de csak 500 hajléktalan van Pécsen

Az ellátorendszerben Pécsett mintegy 1000 ember fordul meg, de ezek fele nem fedél nélkül élő, hanem például önkormányzati bérlakásból is érkezhet például étkezési céllal – tudtuk meg.

Akik ténylegesen az utcán élnek, akiket már a társadalom is hajléktalannak tekint, Pécsett, azok nagyjából 500-an lehetnek – állítják a szakemberek. A szám a tavaszi, nyári időszakban ennyi, hiszen sokan a környező kisvárosokból érkeznek Pécsre a kéregetésekkel összeszedhető anyagiak reményében – közölték.

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter