Meglepte a nőt, hogy terhes, illetve hogy szülnie kell: szinte az utcán hozta világra gyermekét!

Hasi fájdalmai miatt hívott mentőket egy baranyai nő, végül szülés lett belőle.

Izgalmas, meglepő, de szomorú történetet osztottak meg a mentősök. Eszerint, “nem várt fordulat lepte meg őket Baranya megyében”.

hirdetés

Egy fiatal lány kérte a mentők segítségét hasi fájdalmai miatt. A lány a mosdóban fogadta az orvosokat és elmondta, hogy tegnap ugyan felkereste háziorvosát, de a panaszok azóta sem szűntek meg.

A mentőket azonban nem ez lepte meg igazán, hanem hogy a vizsgálat közben a fiatal lány egy újszülöttet hozott világra.

Mint kiderült, fogalma sem volt róla, hogy terhes volt az elmúlt hónapokban.

– A sokat látott mentőápolónak szinte megdöbbenni sem volt ideje, hisz a baba nem sírt fel. A mentők azonnal megkezdték az újraélesztését és körülbelül fél perccel később a baba megmozdult, levegőt vett és hangosan sírni kezdett – tudtuk meg az Országos Mentőszolgálattól.

mentők2

Az anyát – aki nem tudta, hogy terhes – mentőhelikopter, az újszülöttet pedig koraszülött mentőegység szállította ellátás után kórházba.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter