Megszüntetné a kormány a kommunikáció szakokat

three-monkeys

Több képzést, közöttük az egyik legnépszerűbb kommunikáció szakot is megszüntetné a kormányzat – minél előbb, annál jobb alapon. Az Eduline úgy tudja, a Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság munkatársai felkeresték a dékánokat, akikkel áttekintették a szakkínálatot, és számos szak megszüntetését tűzték ki célul 2016 szeptemberére.

A sokak érdeklődését kiváltó kommunikáció szakról azonban egybehangzóan azt nyilatkozták, a teljes megszüntetés a cél, tehát már önköltséges módon sem lehet majd ilyen alapképzésre jelentkezni. Mindezt a túltermeléssel magyarázták, az egyik egyetemi vezető pedig úgy tudja, a kormány tervei szerint kizárólagosan a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen indítanák el a képzést.

hirdetés

Az Eduline-nak az egyik egyetemi vezető kiemelte, a megbeszélésen mindenkinek olyan érzése volt, mintha az államtitkárság már eldöntött tényként kezelné a megszüntetéseket, „a vád helyett már az ítéletet olvasták fel véletlenül”.

Azt is kifogásolták, hogy semmilyen esettanulmány, statisztika vagy szakmai véleménykikérés nem előzte meg az államtitkársági megkeresést. Kérték, a március végére ígért államtitkári döntést küldjék el a Magyar Rektori Konferenciának is véleményezésre.

Szijártó Zsolt, a PTE média és kommunikációs tanszékének vezetője egyelőre még nem tért magához a sokkból!

Az OK!PÉCS-nek azt mondta, nem érti a kormányt, mivel az eddigiek alapján éppen a kommunikáció szakon végzettek azok, akik jól és könnyen el tudnak helyezkedni.

– Ezzel a lépéssel most azt üzenik, hogy 2016-tól nem terem babér azoknak itthon, akik kommunikációt és médiaismereteket akarnak tanulni – magyarázta a tanszékvezető.

Szijártó nem tud arról, hogy bármilyen esettanulmány, statisztika vagy szakmai-szakértői egyeztetés megelőzte volna ezeket a kormányzati terveket.

Nem szűnik meg, csak átalakul?

Az Index csütörtök reggeli információja szerint ezután is lehet majd tanulni újságírást, médiaismereteket vagy üzleti kommunikációt a magyar egyetemeken, legfeljebb a kommunikáció- és médiatudománynak nevezett szak szűnik meg vagy alakul át.

Forrásaik szerint a szak tartalma “megújításra szorul”, meg kell szüntetni egy párhuzamosságot is, de a képzéseket felülvizsgáló bizottság úgy látja: ezután is szükség van egy hasonló alapszakra. Ilyet nagy valószínűséggel csak tandíjas helyeken lehet majd tanulni, az állam legfeljebb egy “közszolgálati média szakot” fog finanszírozni a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

hirdetés

HOZZÁSZÓLÁSOK

Facebook

Twitter